Giro: Valter Attilával teljes a Visma csapata az olasz körre – sajtóhír

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.01.30. 18:55
Lehet, hogy Valter Attila (középen, pirosban) újra indulhat a Girón (Fotó: Getty Images)
Az országúti kerékpársport berkein belül jól értesültnek számító holland Wielerflits lap szerint Valter Attila lesz a Visma-Lease a Bike csapatának nyolcadik tagja az idei olasz kerékpáros-körversenyen.

 

A lap azt írja, Valter indulását az istálló megerősítette, ám ennek a csapat hivatalos honlapján, illetve közösségi médiás oldalain nincs nyoma. Ugyanakkor a profi országúti kerékpárosok statisztikai adatait gyűjtő Procyclingstatsnál is ott szerepel Valter adatlapján, hogy részt vesz a Girón.

A Wielerflits szerint egyébként eredetileg a tavalyi U23-as Girót megnyerő Johannes Staune-Mittet indult volna a Vismával, ám végül Valterra esett a hollandok választása. A csapatnál úgy gondolkodnak a lap szerint, hogy a Visma az idei Girón elsősorban szakaszgyőzelmekben reménykedhet: Wout van Aert és Olav Kooij révén a síkabb szakaszokon, Jan Tratnik és Edoardo Affini az átmeneti etapokon és az időfutamokon domboríthat, míg Robert Gesink, Wilco Kelderman, az újonnan igazolt Cian Uijtdebroeks és Valter Attila a hegyi szakaszokon harcolhat a szakaszgyőzelemért.

A 25 éves, magyar bajnoki trikóban tekerő Valter 2020-ban indult először a Girón, akkor összetettben a 27. helyen zárt, nevét pedig 2021-ben ismerte meg a világ, amikor az olasz körön három napig vezette összetettet és viselhette az ezért járó rózsaszín trikót, végül pedig a 14. lett. Legutóbb 2022-ben szerepelt a Girón, akkor a 35. helyen zárta az összetettet, míg tavaly kihagyta a viadalt, s végül a nyár végén a spanyol körversenyen vett részt, amit a 22. helyen fejezett be.

Valter idei első versenye az Arab Emírségekben február 19-én rajtoló egyhetes UAE Tour lesz.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik