Tour de Hongrie: Egan Bernal is indul a magyar körversenyen

Vágólapra másolva!
2023.04.30. 14:26
null
Egan Bernal is indul a magyar körversenyen (Fotó: AFP, archív)
Indulni tervez a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen a Tour de France- és Giro d'Italia-győztes kolumbiai Egan Bernal.

A 26 éves bringás vasárnap, a Svájcban zajló Romandiai körverseny Twitter-oldalának nyilatkozva azt mondta, hogy rajthoz áll a májusi, magyarországi viadalon.

Az már korábban kiderült, hogy 2022 után ismét indul az országúton 2019-ben Európa-bajnok, pályán 2016-ban omniumban olimpiai bajnok olasz Elia Viviani, aki a 2018-as Giro d'Italián megnyerte a pontversenyt, az olasz körversenyen eddig öt, a Vuelta a Espanán három, míg a Tour de France-on egy szakaszon diadalmaskodott.

Bernal – aki az előzetes rajtlistán nem szerepel – 2019-ben nyert Tour de France-t, 2021-ben pedig Giro d'Italiát. A kolumbiai versenyző és a 34 éves Viviani egyformán az Ineos Grenadiers istálló tagja.

Rajtuk kívül a tavaly már szerepelt egyformán holland Dylan Groenewegen (Jayco AlUla) és az Európa-bajnok Fabio Jakobsen (Soudal Quick-Step) is indul az előzetes rajtlisták alapján, illetve először rajthoz áll az ausztrál Caleb Ewan (Lotto Dstny) is.

Mindemellett a hét háromhetes viadalt – négyszer Tour de France-t, kétszer Vuelta a Espanát, egyszer pedig Girót – nyerő Chris Froome szerepel csapata, az Israel-Premier Tech előzetes nevezettjei között, ahogyan az öt legnagyobb egynapos viadal közül kettőt is megnyerő, olimpiai ezüstérmes dán Jakob Fuglsang.

A május 10. és 14. között sorra kerülő, immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó 44. magyar körversenyt a tervek szerint 22 csapat részvételével rendezik meg. A M4 Sport teljes hosszában élőben közvetít minden szakaszt, akárcsak a csapatbemutatót, amelyre május 9-én 18.30-tól kerül sor Keszthelyen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik