Kerékpár: szerződést hosszabbított Valter Tour-győztes csapattársa

Vágólapra másolva!
2023.04.18. 12:24
null
Vingegaard (jobbra) még négy évig lesz a Jumbo versenyzője – új szerződése szerint (Fotó: Getty Images)
Három évvel, 2027-ig meghosszabbította szerződését a Valter Attilát is foglalkoztató Jumbo-Visma kerékpároscsapattal Jonas Vingegaard, a Tour de France dán címvédője.

A holland istálló kedden jelentette be, hogy a 2019 óta őket erősítő, 26 esztendős dán versenyző további három évig náluk marad.

„Fantasztikus ez az utazás, amelyen a csapattal részt vehetek, minden évben támogattak, hogy azzá a versenyzővé válhassak, aki ma vagyok. Bízom az együttesben, az itt dolgozó emberekben és itthon érzem magam. Biztos vagyok abban, hogy még magasabb szintet tudunk elérni” – idézte a további Tour-győzelmekre törő Vingegaard-t az istálló közleménye.

Valter Attila az első szezonját teljesíti a Jumbo-Vismánál. Vingegaard segítőjeként a spanyolországi Gran Caminón kezdte az évet, ahol negyedik lett, a dán csapatkapitány pedig mindhárom szakaszt és az összetettet is megnyerte. A két héttel ezelőtti Baszk körversenyen ismét nagy részt vállalt Vingegaard győzelméből, a versenyt pedig a 13. pozícióban zárta.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik