Ajánló: kiadvány a magyar kerékpársport történetéről

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.03.31. 14:12
A magyar kerékpársport 1950 és 2000 közötti időszakát felölelő album jelent meg „XX. századi bringás történetek” címmel.

Szűcs István szerző a magyar országúti és pálya szakág kiemelkedő tagjaival, versenyzőkkel, edzőkkel és sportvezetőkkel – köztük 12 olimpikonnal – tekintett vissza a fél évszázadnyi időszakra. A könyvben felidézik többek között az 1972-ben Münchenben olimpiai 6. helyezett országúti csapat (Debreczeni Tibor, Géra Imre, Peterman József) sikerét, illetve Bodrogi László, Eisenkrammer Károly, Schneider Konrád és Somogyi Miklós pályafutását. Külön fejezet foglalkozik a Tour de Hongrie történetével, benne Valter Attila 2020-as összetett győzelmével.

A kiadvány ajánlóját az ötszörös Tour de France- és Giro d'Italia-győztes, háromszoros világbajnok belga Eddy Merckx írta.

A csütörtöki könyvbemutatón Hubay György országgyűlési képviselő elárulta, sikeres korábbi kerékpárosként hosszú ideje tervezte, hogy valamilyen formában visszaemlékezzen sportága múltjára és egykori kiválóságaira. Az 1000 példányban megjelent albumot nem könyvesboltokban, hanem online a kiadó webshopjában, illetve rendezvényeken fogják értékesíteni.

Legfrissebb hírek

„Ez a könyv segít mindenkinek, hogy ne csak nézze, hanem lássa is, mi történik” – szakértők beszéltek a Futbólia visszahódításáról

Minden más foci
2026.01.23. 10:04

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Sportújságíró-válogatott: hatodik hely Egyiptomban

Minden más foci
2025.12.04. 11:10

Könyv jelent meg Kocsárdi Gergelyről

Labdarúgó NB I
2025.11.24. 13:58

Könyvbemutatót tartottak Topolyán: 110 éves a TSC

Minden más foci
2025.10.19. 17:40

Könyv jelent meg a TF száz évéről

Egyéb egyéni
2025.09.10. 14:20

Csütörtök este mutatják be az Aranycsapat a terror idején című könyvet

Magyar válogatott
2025.02.19. 11:28

Bemutatták N. Pál József „Nem azé, aki akarja…” című esszékötetét

Egyéb egyéni
2025.01.16. 20:04
Ezek is érdekelhetik