Vuelta: Sénéchal nyerte a furcsa sprintbefutót

Cs. B.Cs. B.
2021.08.27. 18:27
null
Florian Sénéchal nyerte a Vuelta a Espana leghosszabb szakaszát (Fotó: AFP)
Florian Sénéchal nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny 13., leghosszabb szakaszát, amely után az összetett élén változatlan előnnyel a norvég Odd Christian Eiking áll – közölte a Magyar Távirati Iroda.

 

A Belmez és Villanueva de la Serena közötti 203.7 kilométeres sík pénteki etap az egyik utolsó ígéretes lehetőség volt a sprinterek számára, így a nap szökésének nem is adott esélyt a mezőny. A Deceuninck–Quick-Step hatalmas tempót diktált az utolsó kilométereken, ezzel szétszakította a sort, ám másfél kilométerrel a cél előtt a csapat két szakaszsikernél járó sprintere, Fabio Jakobsen is leszakadt technikai probléma miatt. Így a holland felvezető embere, Sénéchal jutott nagy lehetőséghez a kiscsoportos sprintben: a 28 esztendős francia bringás pályafutása első szakaszsikerét aratta háromhetes körversenyen. Mögötte két olasz, Matteo Trentin és Alberto Dainese ért célba.

Az összetett élén nem történt változás, a piros trikós Eiking és a végső siker esélyesei a mezőnnyel értek célba, egyedül a hetedik helyen álló Egan Bernal bírta az élcsoport tempóját, így öt másodpercet faragott a hátrányából.

VUELTA A ESPANA
13. szakasz, Belmez–Villanueva de la Serena, 203.7 km
1. Florian Sénéchal (francia, Deceuninck - Quick-Step) 4:58:23 óra
2. Matteo Trentin (olasz, UAE) azonos idővel
3. Alberto Dainese (olasz, DSM) 2 mp h.
Az összetett élcsoportja
1. Odd Christian Eiking (norvég, Intermarché-Wanty) 50:31:52 óra
2. Guillaume Martin (francia, Cofidis) 58 mp h.
3. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 1:56 p h.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ha nem Pogacar, akkor ő – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
2026.09.15. 23:27

Ez most Masé lett! – 12 év után spanyol piros trikós a Vueltán

Kerékpár
2026.09.13. 21:35

Mikel Landa nyerte meg a Vuelta utolsó előtti szakaszát, nem változott az összetett élcsoportja

Kerékpár
2026.09.12. 18:09

Eddie Dunbar kontrája győzelmet ért a Vueltán

Kerékpár
2026.09.11. 18:39

Küng és Roglic is jól járt az időfutammal

Kerékpár
2026.09.10. 18:17

Vuelta: V. Brennan, a spanyolországi sprintek királya

Kerékpár
2026.09.09. 18:27

Van Aert a célig kísérte Brennant a Vueltán

Kerékpár
2026.09.08. 18:57

Vuelta: Wout Van Aert a hőségben sem lassított, Mas maradt az élen

Kerékpár
2026.09.06. 19:27