Mencsov nyerte a spanyol körversenyt, és már a Tourra gondol

Vágólapra másolva!
2007.09.23. 19:56
Gyenisz Mencsov, a Rabobank csapat klasszisa nyerte a Vuelta a’espana spanyol profi kerékpáros körversenyt, az orosz versenyző pályafutása során másodszor győzött a rangos viadalon. A Vuelta vasárnap ért véget Madridban.
Gyenisz Mencsov (középen) az idén nem úgy lett első a Vueltán, ahogyan 2005-ben
Gyenisz Mencsov (középen) az idén nem úgy lett első a Vueltán, ahogyan 2005-ben
Gyenisz Mencsov (középen) az idén nem úgy lett első a Vueltán, ahogyan 2005-ben
Gyenisz Mencsov (középen) az idén nem úgy lett első a Vueltán, ahogyan 2005-ben

Mencsov először 2005-ben diadalmaskodott Spanyolországban, miután a hazai színek képviselőjét, Roberto Herast pozitív EPO-tesztje után megfosztották az aranyszínű trikótól.

A 29 éves Rabobank-versenyző még a kilencedik szakaszon vette át a vezetést az összetettben, és attól kezdve már nem adta át másnak az éllovas pozíciót.

A Moszkvától 350 kilométerre délre, Orel városában született Mencsov gyermekkorában futballozott, de aztán 12 éves korában a CSZKA Moszkva kerékpáriskolájának tehetségkutatói felfedezték, így attól kezdve már nem a labda játszotta a főszerepet az életében.

Először a spanyol Banesto csapattól kapott szerződést 1998-ban, méghozzá úgy, hogy mindezért 3000 euró értékű kerékpár-alkatrészt adtak a Szamara nevű teamnek, amelynek Mencsov addig a tagja volt.

A Banesto 2000-ben alkalmazta profiként, és a 2003-ban Tour de France-on már elnyerte a legjobb fiatal versenyzőnek járó trikót.

2005-ben a holland Rabobank szolgálatába állt, és már ebben az évben megtették első számú kerékpárosnak a Touron. Mencsov azonban betegeskedett és rossz formában volt, így nem tűnt ki a mezőnyből.

Aztán a Vueltán már bizonyítot, a Pireneusokban két szakaszt is megnyert, és Heras lebukása után ő kapta meg az összetett győztesnek járó arany színű trikót.

A spanyolországi Naverrében élő Mencsov két évvel később már az országúton nyerte meg a Vueltát.

„Egy ilyen győzelem mindent megváltoztat – nyilatkozta az orosz klasszis. – Egy igazi győzelmet akartam a Vueltán, és most már reménykedem abban, hogy talán a Touron is sikerülhet ugyanez.”

62. VUELTA A’ESPANA PROFI KERÉKPÁROS KÖRVERSENY

23. SZAKASZ (RIVAS VACIAMADRID - MADRID – 100 km):
1.º Daniele Bennati olasz Lampre 2:37:27
2.º Alessandro Petacchi olasz Milram a. i.
3.º Aliaksandr Usau fehérorosz A2R a. i.
4.º Mark Renshaw ausztrál Credit Agricole a. i.
5.º Davide Vigano olasz Quickstep a. i.
6.º André Greipel német T-Mobile a. i.
7.º Koldo Fernández spanyol Euskaltel a. i.
8.º Erki Pütsep észt Bouygues Telecom a. i.
9.º Daniel Moreno spanyol Relax Gam a. i.
10.º Leonardo Duque kolumbiai Cofidis a. i.

AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE, ÉLCSOPORT:
1. Gyenisz Mencsov orosz Rabobank 80:59,07 óra
2. Carlos Sastre spanyol Team CSC + 3:31 perc
3. Samuel Sanchez spanyol Euskaltel + 3:46
4. Cadel Evans ausztrál Predictor Lotto + 3:56
5. Ezequiel Mosquera spanyol Karpin Galicia + 6:34
6. Vlagyimir Jefimkin orosz Caisse D’Epargne + 7:07
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik