Kajak-kenu vk: négy érem az 500 m-es párosoktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.25. 13:50
A szegedi kajak-kenu világkupán a délutáni program felvezetéseként újabb három döntőt rendeztek – már csak a 14.20 órakor kezdődő 5000 m-es finálék maradtak hátra –, amelyben a magyar egységek négy érmet szereztek, a Lakatos Zsanett, Takács Kincső női kenupáros imponáló fölénnyel bizonyult a legjobbnak, NC–2 500 m-en egyébként kettős magyar győzelem született. A vendéglátó magyar együttes össztermése így már tizennyolc érem, hét arany, hat ezüst és öt bronz.
DOMBI RUDOLF: EZ EGY KICSIT BILLEGŐS VOLT

„Egy kicsit billegős volt ez a döntő, nem tudjuk, hogy miért. Talán meglehetett volna az aranyérem is, ha végén nem billenünk meg, de igazából nagyon örülünk ennek az ezüstéremnek. Gerivel megbeszéltük, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetünk erre a számra, jövő héten rendelünk is egy hajót, mert bár jó ez a hétéves kajak, de ha valamit szeretnénk, akkor jobbra lenne szükségünk” – mondta Dombi Rudolf.

DOMBI RUDOLF: EZ EGY KICSIT BILLEGŐS VOLT

„Egy kicsit billegős volt ez a döntő, nem tudjuk, hogy miért. Talán meglehetett volna az aranyérem is, ha végén nem billenünk meg, de igazából nagyon örülünk ennek az ezüstéremnek. Gerivel megbeszéltük, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetünk erre a számra, jövő héten rendelünk is egy hajót, mert bár jó ez a hétéves kajak, de ha valamit szeretnénk, akkor jobbra lenne szükségünk” – mondta Dombi Rudolf.

A férfi kajakosoknál hat hajó – köztük a magyarok – gyorsan meglépett, közöttük a táv utolsó harmada döntött. A győzelem a szerbeké lett – nagyon erős, fiatal csapatuk van, szinte nincs üres számuk, mindben fajsúlyos egységeik vannak –, a második helyre a mieink finiselték magukat. A férfi kenupárosunk nem találta meg az 500 m-es utazósebességet – nem hiába az 1000 m az erősségük –, a végén pedig hiába hajrázott, örülhettek annak, hogy a dobogó alsó fokát megcsípték. A női kenusoknál Takács és Lakatos győzelméhez kétség sem fért – utóbbi egyesben is simán nyert délelőtt –, ráadásul a magyar B-egység is biztosan előzte meg a szakági őshazának tekinthető Kanada képviselőit, vélhetően eljött az őrségváltás ideje.

Mint beszámoltunk róla: a vasárnap délelőtti tíz döntőben a mieink hat érmet (3 arany, 1 ezüst, 2 bronz) szereztek.

SZEGED, KAJAK-KENU, VILÁGKUPA

K–2 500 m
1. Simo Boltic, Vladimir Torubarov (Szerbia) 1:30.525 perc
2. Dombi Rudolf, Boros Gergely 1:30.597
3. Marcus Gross, Max Rendschmidt (Németország) 1:30.837
…16… (a B-döntőben 7.) Noé Bálint, Noé Milán 1:35.494

C–2 500 m
1. Ilja Stokalov, Mihail Pavlov (Oroszország) 1:40.991 perc
2. Liviu Alexandru Dumitrescu Lazar, Victor Mihalachi (Románia) 1:42.131
3. Vasbányai Henrik, Mike Róbert 1:42.923
A magyar B-egység (Szabó Kristóf, Szabó Gábor) helyezetlen lett.

NC–2 500 m (3 induló)
1. Lakatos Zsanett, Takács Kincső 2:08.223
2. Balla Virág, Kovács Dorottya 2:11.001
3. Taylor Nicole Potts, Megan Valerie Sibthorpe (Kanada) 2:13.419

KAJAK-KENU, A MAGYAROK EREDMÉNYE A SZEGEDI VILÁGKUPÁN
FÉRFIAK
K–1 5000 M
A-egység: Noé Milán
B-egység: Petrovics Máté
K1 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Dombvári Bence helyezetlen
B-egység: Schenk Áron 12. (B-döntőben 3.)
K1 500 M
A-egység: Dombvári Bence helyezetlen
B-egység: Hérics Dávid
23. (C-döntőben 5.)
K1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Tótka Sándor 7.
B-egység: Dudás Miklós 1.
K2 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Dombi Rudolf, Kökény Roland 4.
B-egység: Petrovics Máté, Gere Bálint 10. (B-döntőben 1.)
K2 500 M
A-egység: Dombi Rudolf, Boros Gergely 2.
B-egység: Noé Bálint, Noé Milán 16. (B-döntőben 7.)
K2 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Molnár Péter, Bán Kristóf 8.
B-egység: Horváth Bence, Szomolányi Máté 12. (B-döntőben 3.)
K4 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel 2.
B-egység: Noé Bálint, Szalai Tamás, Boros Gergely, Kugler Attila 4.
C1 5000 M
A-egység: Vajda Attila
B-egység: Sarudi Pál
C1 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Vajda Attila 2.
B-egység: Kiss Tamás 7.
C1 500 M
A-egység: Vajda Attila 6.
A-egység: Khaut Kristóf 3.
C1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Lantos Ádám 5.
B-egység: Nagy Péter helyezetlen
C2 1000 M (olimpiai szám)
A-egység: Vasbányai Henrik, Mike Róbert 1.
B-egység: Vass András, Varga Dávid 3.
C2 500 M
A-egység: Vasbányai Henrik, Mike Róbert 3.
B-egység: Szabó Kristóf, Szabó Gábor helyezetlen
C2 200 M
A-egység: Lantos Ádám, Nagy Péter 2.
B-egység: Khaut Kristóf, Hajdu Jonatán 7.
C4 1000 M
A-egység: Szabó Kristóf, Viola Viktor, Bodonyi András, Szabó Gábor 5.
B-egység: Devecseri Ádám, Forgó Christopher, Sarudi Pál, Androkity Marcell 3.
NŐK
NK1 5000 M
A-egység: Csay Renáta
B-egység: Nagy Flóra
NK1 1000 M
A-egység: Medveczky Erika 4.
B-egység: Csay Renáta 7.
NK1 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Kozák Danuta 1.
B-egység: Kárász Anna 5.
NK1 200 M (olimpiai szám)
A-egység: Vad Ninetta 4.
B-egység: Tóth Dzsenifer 18. (B-döntőben 9.)
NK2 1000 M
A-egység: Szilvásy Nóra, Bodonyi Dóra 2.
B-egység: Nagy Flóra, Farkasdi Ramóna 1.
NK2 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Szabó Petra, Tóth Dzsenifer
helyezetlen
B-egység: Horváth Noémi, Bodonyi Dóra helyezetlen
NK2 200 M
A-egység: Szabó Petra, Tóth Dzsenifer helyezetlen
B-egység: Hagymási Réka, Hagymási Anita 9.
NK4 500 M (olimpiai szám)
A-egység: Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta 1.
B-egység: Nagy Flóra, Horváth Alexandra, Hagymási Anita, Farkasdi Ramóna 16. (B-döntőben 7.)
NC1 200 M
A-egység: Lakatos Zsanett 1.
B-egység: Balla Virág 3.
NC2 500 M
A-egység: Lakatos Zsanett, Takács Kincső 1.
B-egység: Balla Virág, Kovács Dorottya
2.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik