Kajak-kenu: Tótka nem érti, miért került ki a 200 méter az olimpiai programból

DÉNES SZILÁRDDÉNES SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2021.11.10. 10:57
null
Fotók: Tumbász Hédi
Új kihívások előtt áll az olimpiai aranyérmes Tótka Sándor, aki hisz abban, hogy képes alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, így most már az 500 méterre fókuszál.

 

Nemrég még Dubaiban pihent feleségével, most viszont ismét a fagyos hazai vizeket rója a kajak egyes 200 méter tokiói bajnoka, Tótka Sándor. A nyárias üdüléshez képest éles váltás volt, amikor immár idehaza, egy reggeli forgatás kedvéért 2 Celsius-fokban ült újra kajakba, amit cseppet sem bán, hiszen azt a következtetést vonta le az élményből, hogy készen áll a munkára, sőt, igényli, hogy megint evezzen.

„November elején tartottuk az első edzést – mondta a Nemzeti Sportnak az UTE kiválósága. – A trénerem, Hüvös Viktor annyi pihenőt adott nekem, amennyire csak szükségem volt, két hónap után azonban egyértelműen éreztem, ennyi elég.”

Az nem mondható, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba, hiszen Tótka legerősebb száma, a K–1 200 méter 2024-gyel, Párizzsal kezdődően kikerül az olimpiai műsorból, helyét az extrém szlalom veszi át.

„A döntéshozók túl rövidnek ítélték meg a kétszáz méteres futamokat, hogy kitöltsenek egy közvetítési blokkot, ezért áldozták fel – magyarázta a 27 éves kajakos. – Én nem értek egyet ezzel, annak ellenére sem, hogy az általános vélekedés szerint az ezer méter a »királyszám«. Szerintem a leglátványosabb esemény a miénk volt.”

A döntés úgy született meg, hogy előtte nem egyeztettek az érintett nemzetek szövetségeivel, ezért Tótka úgy gondolja, a gyors eredmény érdekében elkapkodva, mindössze öt (!) nap alatt hozták meg a határozatot.

„Szeretnék bekerülni a sportolói bizottságba, többek között azért, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő  – árulta el a kajakos. – A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICAF) gyakorlatilag belőlünk él, szerintem az a minimum, hogy megkérdezzék az országok képviselőit, mit gondolnak, hogyan látják a helyzetet. Nem jó ez az irány a sportágnak.”

Tótka Sándor amondó, hogy éppen a leglátványosabb számot áldozták fel a döntéshozók
Tótka Sándor amondó, hogy éppen a leglátványosabb számot áldozták fel a döntéshozók

A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) a bejelentéskor magyarázatot remélve megkereste az ICAF-ot, de válaszul csak annyit kapott: igyekezzen megerősíteni a szlalomszakágat is. Tótka hozzátette, nem tudnak küzdeni a döntés ellen, így bármennyire is fájó, el kell fogadniuk.

„Ugyanazt tudom mondani, mint a tokiói olimpiáról a koronavírus-járvány kirobbanásakor, az fog nyerni, aki gyorsabban, jobban tud alkalmazkodni a változó körülményekhez. Nekünk is át kell állnunk, ha tetszik, ha nem.”

A 200 méter kiesésével a fókusz átkerül az 500 méteres távra, amelyben kettesben és négyesben is indulhat. A kihívás nem ijeszti meg, szerinte az alapok megvannak a sikerhez. Igaz, az elmúlt időszak nem alakult ideálisan, Kuli István sérülése ugyanis teljesen átírta a férfi kajak négyes történetét Japánban.

„Az állomány adva van, ahogy Hüvös Viktor szaktudása is  – fűzte hozzá Tótka. – Csak abban kell reménykednünk, hogy egészségesek maradunk, és akkor mindenhová éremesélyesként utazhatunk el.”

Többek között azt is elárulta, hogy még a 2028-as Los Angeles-i olimpián is elindulna, miként az sem eretnek elképzelés, hogy még 34 évesen is az élmezőnyhöz tartozzon.

„Az az általános trend, hogy egyre jobban kitolódik a sportolók pályafutása. Olyan technológia és regenerációs eszközök állnak rendelkezésünkre, amelyekről elődeink álmodni sem mertek. Amíg úgy érzem, van keresnivalóm a versenyeken, és élvezem a kajakozást, nem állok le.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik