Kajak-kenu: június végén Balatonfüreden lesz a SUP vb

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 16:32
null
Stand Up Paddling, azaz SUP (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) kijelölte a jövő évi, magyarországi SUP-világbajnokság időpontját: Balatonfüred június 18–20-án ad majd otthont az eseménynek.

 

A SUP a Stand Up Paddling angol kifejezés rövidítése, a dinamikusan fejlődő új sportágban a versenyzők egy deszkán állva eveznek a vízen.

Az ICF csütörtöki hírlevele emlékeztet, hogy tavaly, Kínában 40 ország több mint 200 sportolója vett részt a szakági vb-n, a szövetség pedig reméli, hogy a 2021-es, magyarországi mezőny még ennél is népesebb lesz.

„Magyarországot jogosan a világ egyik kajak-kenu nagyhatalmaként tartják számon. A magyar szövetség rendszeresen rendez nagy nemzetközi versenyeket, s ezt a tapasztalatot a SUP-világbajnoksággal kapcsolatban is kamatoztatni fogja”
– fogalmazott José Perurena, az ICF elnöke.

A világbajnokságon három osztályban mérkőzhetnek majd meg az indulók nyílt, junior és masters kategóriákban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik