Sukorón rendezik meg augusztusban az egyetemi kajak-kenu világbajnokságot

2026.03.26. 16:00
null
Fotó: kajakkenusport.hu
A sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián rendezik meg augusztus 17-20-án az egyetemi kajak-kenu világbajnokságot a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Magyar Kajak-Kenu-szövetség (MKKSZ) közös szervezésében, Székesfehérvár önkormányzata és az Óbudai Egyetem támogatásával.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Mocsai Lajos, a MEFS elnöke felidézte, hogy legutóbb 2018-ban, Szolnokon volt egyetemi kajak-kenu vb. Jelezte, hogy már most óriási az érdeklődés a világbajnokság iránt, hiszen első körben 26 ország jelentkezett, ami csúcs, de reményei szerint ez a szám 30 fölé fog emelkedni a végső határidőig. Az elnök úgy vélte, a sukorói verseny kiemelkedő világesemény lesz, a magyar sport hírnevét fogja vinni szerte a világban. Mocsai Lajos megemlítette, hogy a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) elnökségének ígéretével rendelkezik, ami szerint Magyarország a 2030-as évek elején Universiadét (egyetemi világjátékokat) rendezhetne, akár 8-10 ezer sportoló részvételével, ám erről döntés még nem született.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke elmondta: a két szövetség sokat dolgozott azon, hogy újra megrendezhessék a világeseményt, amelyen a lehető legjobb csapattal kívánnak szerepelni, ehhez sikerült jó időpontot találni a versenynaptárban. Reményét fejezte ki, hogy a magyarok érmekért fognak harcolni.

„Lehetőség nyílik rá, hogy Szeged mellett Sukoró is bizonyítsa, képes kajak-kenu világversenyt vendégül látni” – mutatott rá a sportági szövetség elnöke.

Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője közölte, hogy egyre erősebbek a hazai egyetemek a tanulmányok területén, ezúttal pedig azt bizonyíthatják, hogy a sportban is jeleskednek.

Székesfehérvár kiemelt támogatója a vb-nek, ezzel kapcsolatban Cser-Palkovics András polgármester azt mondta, hogy az akadémia mellett a város is debütál a vizes sportokat tekintve. Megjegyezte, hogy az augusztusi esemény megnyitója Székesfehérváron lesz és abban bízik, hogy a nagy létszámú vendégseregből, a sportolók és kisérőik jelenlétéből a szállodák, kereskedelmi és szolgáltató cégek is profitálhatnak. Hozzátette, reméli, hogy sok gyermek beleszeret a sportágba és kezd el kajakozni, kenuzni.

 

Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: Nyugvópontra került a Kovács Katalin Akadémia ügye

Kajak-kenu
8 órája

Varga Ádám: Muszáj visszahoznom a régi formámat

Kajak-kenu
2026.11.05. 18:21

A kenus Pluzsik Mihály második lett a felnőttek között a maratoni vb-n

Kajak-kenu
2026.10.24. 22:59

Csikós Zsóka: Szívesen félreteszem az ezer egyest egy csapathajóért

Kajak-kenu
2026.10.23. 13:08

Demeter Irén: Az utánpótlásedzőknek kell a legtöbbet tudniuk

Utánpótlássport
2026.10.16. 17:51

Vaskuti István: Nagy szükség van az Adolf Balázshoz hasonló példaképekre

Kajak-kenu
2026.10.15. 13:13

Thomas Konietzko: Tartanunk kell a tempót, hogy ne kerüljünk lépéshátrányba

Kajak-kenu
2026.10.14. 07:33

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
2026.10.12. 12:33