Majdnem elpazarolta háromgólos előnyét Milánóban az Atalanta

V. H. L.V. H. L.
2026.05.10. 22:49
null
Éderson (jobbra) góljával és gólpasszával a meccs legjobbja volt (Fotó: Getty Images)
A meccs végjátékáig semmit sem mutatott a remekül játszó Atalanta elleni lombardiai rangadón a Milan, amely 3–2-re kikapott a tartományi vetélytárstól a olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának utolsó vasárnapi mérkőzésén.

Gyors vendéggóllal indult a házigazdaként tiszta sárgában pályára lépő Milan és az Atalanta rangadója a San Siróban: a 7. percben egy kipattanó labda Éderson elé került, a brazil középpályás pedig egyből lőtt – egyenesen a jobb sarokba. Fél óra telt el, amikor a továbbra is gyengécske formában lévő hazaiak megkapták a másodikat: ezúttal Davide Zappacosta volt eredményes, aki Nikola Krsztovics passzából talált be.

A második félidő sem úgy indult, hogy Massimiliano Allegri csapata fordítani tud: Éderson a gólja az 52. percben egy gólpasszt is kiosztott, mégpedig Giacomo Raspadorinak, aki ballal elemi erejű lövést küldött a rövid felsőbe – bármilyen jól sikerült is a kísérlet, Mike Maignan ebben azért benne volt. A mérkőzés vége felé a vendéglátók igyekeztek kapujukhoz szegezni a kék-feketéket, adtak is feladatot a kapusnak, de a ragyogóan védő Marco Carnesecchin nem lehetett kifogni, amikor pedig ő már verve volt, a kapufa mentett.

A hajrában ugyan a Samuele Ricci szabadrúgásából betaláló Sztrahinja Pavlovics felhőfejese enyhítette valamelyest a hazaiak kínjait, de úgy tűnt, a gól nem volt több szépségtapasznál. Csakhogy a hosszabbítás második percében Marten de Roon szabálytalankodott a saját tizenhatosán belül, a büntetőt Christopher Nkunku pedig kegyetlenül bevágta, így a Milannak ugyan két perc maradt még az egyenlítésre, ám már nem volt több a tarsolyában.

Hősies hazai hajrá ide vagy oda, összességében elmondhatjuk, hogy négy nyeretlen meccse után az Atalanta tét nélkül futballozott egy jót, a továbbra is gödörben lévő Milan pedig, ha így folytatja, lassacskán a Bajnokok Ligája-indulásról is lemondhat... 2–3

OLASZ SERIE A
36. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Milan–Atalanta 2–3 (Sz. Pavlovics 88., Nkunku 90+4. – 11-esből, ill. Éderson 7., Zappacosta 30., Raspadori 52.)
Hellas Verona–Como 0–1 (Duvikasz 71.)
Cremonese–Pisa 3–0 (Vardy 31., Bonazzoli 51., Okereke 86.)
Fiorentina–Genoa 0–0
Parma–Roma 2–3 (Strefezza 47., M. Keita 87., ill. Malen 22., 90+11., Rensch 90+4.)

HÉTFŐ
20.45: Napoli–Bologna
SZOMBAT
Cagliari–Udinese 0–2 (Buksa 56., I. Gueye 90+6.)
Lazio–Internazionale 0–3 (L. Martínez 6., Sucic 39., Mhitarjan 76.)
Kiállítva: A. Romagnoli (58., Lazio)
Lecce–Juventus 0–1 (Vlahovics 1.)
PÉNTEK
Torino–Sassuolo 2–1 (Gi. Simeone 66., M. H. Pedersen 70., ill. Thorsvedt 51.)

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk P 
1. Internazionale36274585–31+54 85 
2. Napoli35217752–33+19 70 
3. Juventus361911659–30+29 68 
4. Roma362141155–31+24 67 
5. Milan361910750–32+18 67 
6. Como361811760–28+32 65 
7. Atalanta361513850–34+16 58 
8. Lazio3613121139–37+2 51 
9. Udinese361481445–46–1 50 
10. Bologna351471442–41+1 49 
11. Sassuolo361471544–46–2 49 
12. Torino361281641–59–18 44 
13. Parma3610121427–45–18 42 
14. Genoa3610111540–48–8 41 
15. Fiorentina368141438–49–11 38 
16. Cagliari369101736–51–15 37 
17. Lecce36882024–48–24 32 
18. Cremonese367101930–53–23 31 
19. Verona363112224–58–34 20 
20. Pisa362122225–66–41 18 

 

 

Legfrissebb hírek

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
14 órája

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
19 órája

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
20 órája

Hajnal Tamás: Egy pillanatig sem volt félelem a játékosokban!

Európa-liga
Tegnap, 10:21

NS-értékelés a Milan–Fradiról: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
Tegnap, 9:59

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
Tegnap, 8:14

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
Tegnap, 6:37

Kubatov Gábor a Milanról: Örülhetnek, hogy megúszták ennyivel...

Európa-liga
2026.11.05. 22:26