Opavszky Márkék nyerték a kajaknégyesek szolnoki versenyét

2025.05.30. 14:52
null
Az Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Tamási Zsombor alkotta kvartett nyerte meg pénteken a szegedi és poznani világkupán eredményesen szereplő férfi négyesek számára kiírt pályamenést, amely arról hivatott dönteni, mely egység képviselheti a magyar színeket a racicei Európa-bajnokságon, illetve a milánói világbajnokságon.

A magyar szövetség honlapja felidézi, hogy a szegedi vk-n az Opavszky-féle négyes arany-, míg a Nádas Bence, Hidvégi Hunor, Hidvégi Zalán, Keller Gergő összeállítású kvartett bronzérmes lett 500 méteren. Egy héttel később, a múlt hétvégén, Poznanban Nádasék másodikként értek célba, míg az Opavszky által sztrókolt hajó annak ellenére is negyedik tudott lenni, hogy a bírók által visszalőtt első rajtnál megsérült a hajójának kormánya.

A két világkupán elért eredmények alapján Tóth Dávid, a kajakosok szövetségi kapitánya úgy döntött, szeretne mindkét férfi négyesnek lehetőséget adni a nyári világversenyeken. A szakvezető Szolnokon megversenyeztette a két csapathajót, hogy tisztább képet kaphasson és dönthessen arról, mely egységet javasolja a júniusi racicei Európa-bajnokságra, melyiket az augusztusi milánói világbajnokságra indulónak.

A kajakkenusport.hu oldal beszámolója szerint a pénteki párharcban szoros, de egyértelmű befutóban az Opavszky-féle négyes érkezett az első helyen célba, mindössze két-három tizeddel győzte le a remekül hajrázó Nádas Bence sztrókolta csapatot.

A kapitány úgy összegzett, hogy a rajtból fej fej mellett jött el a két négyes, Nádasék a táv első felében haladtak gyorsabban, az utazó tempója viszont a másik négyesnek volt nagyobb, amivel előnyt szerzett. A hajrában Nádasék jól indították meg a hajójukat, de nem tudták megelőzni a másik egységet.

„Szenzációs futam volt, mindkét egység remek teljesítmény mutatott, nagyon pici döntött a végén – mondta az M1-nek Tóth Dávid. – Azt gondolom, nyugodtak lehetünk, hogy két ilyen kiváló egységünk van az idei évre. Hála istennek, jelenleg van nyolc olyan férfi kajakos versenyzőnk, akik ilyen szintű négyes teljesítményre képesek.”

A kapitány jelezte, hogy először az Eb-csapatot jelöli ki, az már a jövő héten meglesz – előterjesztését a versenysport bizottság, majd az elnökség tárgyalja –, aztán a nyár folyamán sor kerül majd a vb-csapatra is.

Legfrissebb hírek

Sellyei Csanád: Elpusztíthatatlan vagyok

Kajak-kenu
11 órája

Hatvanéves lett Hódosi Sándor, olimpiai és világbajnok kajakozó

Kajak-kenu
2026.04.28. 13:35

Biztató formák a magyar csapatban a szegedi kajak-kenu világkupa előtt

Kajak-kenu
2026.04.26. 12:31

Kopasz Bálint 500 méteren sem talált legyőzőre a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.23. 17:10

Csikós Zsóka és Kiss Ágnes duplázott a szegedi kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.22. 17:11

Az utolsó métereken fordított az Európa-bajnok a kajak-kenu válogatón

Kajak-kenu
2026.04.21. 17:31

Kajak-kenu: klasszisok, izgalmas duók – cél a válogatottság

Kajak-kenu
2026.04.21. 10:16

Vb-ezüstérmes lett a Kolonics Alapítvány kuratóriumának új tagja

Kajak-kenu
2026.04.17. 14:26
Ezek is érdekelhetik