Elindította a világranglistáját a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség, Szegeden indul a pontgyűjtés

2025.05.09. 20:14
null
Ezentúl már a kajakozók is gyűjthetik a világranglistapontokat (Fotó: Árvai Károly)
A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) elindította a világranglistáját, amelyen először Szegeden, a jövő hétvégi világkupaversenyen lehet majd pontokat gyűjteni.

Az ICF a pénteki hírlevelében azt írta, reményei szerint az új rendszer extra izgalmat és érdekességet visz a versenyekbe, s egyben lehetőséget teremt a sportolóknak arra, hogy biztosítsák helyüket a 2028-as Los Angeles-i olimpián. A kvalifikációs folyamat ezzel együtt még kidolgozás alatt áll.

Ranglistapontokat először a májusi két világkupán, jövő péntektől vasárnapig Szegeden, majd 22. és 25. között Poznanban lehet szerezni.

A sportolók – férfi és női kajakban, illetve férfi és női kenuban – a jövőben az ötkarikás játékokon, a világbajnokságokon, a kontinensviadalokon és a rangsorversenyeken gyarapíthatják pontjaik számát. Egy versenyző naptári évenként legfeljebb öt eredményt regisztrálhat a világranglistán, ennek az öt eredménynek öt különböző versenyről kell származnia úgy, hogy az egyiknek a többitől eltérő kontinensről. Ha egy sportolónak ötnél több érvényes eredménye van, a legjobb ötöt számítják bele az összesítésbe.

A világranglistát az egyes ranglistaversenyek befejezését követő öt napon belül frissítik.

A sportolók a pontok egy bizonyos százalékát kapják attól függően, hogy egyesben, párosban vagy négyesben versenyeznek. C–1-ben és K–1-ben a pontok száz százalékát osztják ki, a vk-n a győztes 1000 pontot szerez, a második helyezésért 900, a harmadikért pedig 840 pont jár. Párosban az aranyérmes egység tagjai fejenként 900 pontot kapnak, az ezüstérmesek egyenként 810-et, a bronzérmesek pedig 756-ot. Négyesben fejenként 800, 720, illetve 672 pontot ér a dobogós helyezés.

A versenyeket súlyozzák, az olimpiák és vb-k szorzója 1.5-szeres, a világkupáké 1.0-szeres, a kontinensviadaloké 0.7-szeres, a ranglistaversenyeké pedig 0.5-szörös. Például K–1-ben vagy C–1-ben 1500 pontot ér az olimpiai vagy vb-arany, 1000-et a vk-elsőség és 700-at egy Európa-bajnoki cím.

 

Legfrissebb hírek

Varga Ádám futamgyőzelemmel döntős 500 méteren a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
3 órája

Kajak-kenu Eb: Juhász és Kőhalmi is döntős 1000 méteren

Kajak-kenu
10 órája

Férfi kajakban és női kenuban szerepelhetünk legjobban az Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.10. 15:54

Elrajtolt Dunaremetén a vadvízi kajak-kenu első magyarországi vk-versenye

Kajak-kenu
2026.06.05. 16:31

Világkupával debütál a kajak-kenu vadvízi szakága Magyarországon

Kajak-kenu
2026.06.04. 12:43

A hónap utánpótlásedzője: május jelöltjei

Utánpótlássport
2026.06.02. 09:11

Szeptember 12-re újra nyílt napot hirdetett a kajak-kenu szövetség

Kajak-kenu
2026.05.29. 19:24

SOSZ: Brüll Alfréd Életműdíjat vehetett át Baráth Etele

Kajak-kenu
2026.05.29. 13:30
Ezek is érdekelhetik