Osztrák hokiliga: 0–3 is volt, mégis győzött a Fehérvár

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.29. 21:45
null
Hári János ütötte a hosszabbításbeli gólt (Fotó: Dömötör Csaba)
Háromgólos hátrányban is volt, de a legjobbkor szerzett vezetést a Fehérvár az osztrák jégkorongliga (ICEHL) pénteki játéknapján: a magyar csapat a hosszabbításban ütött góllal 6–5-re nyert a Vienna Capitals vendégeként.

A SORMINTA ALAPJÁN Volán-győzelemnek kellett következnie Bécsben, a Vienna Capitals otthonában, hiszen a fehérváriak két győzelem után két kijózanító vereséget szenvedtek, majd kedden újra nyertek, hazai jégen a Grazot verték meg 6–1-re. A hullámzó teljesítmény természetesen csak találgatások táptalaja lehetett a csapat hatodik idénybeli meccse előtt, még akkor is, ha a bécsiek új igazolása, a 22 NHL-es meccsen jégre lépő Carsen Twarynski egyelőre a keretbe sem került be.

Jobb kezdést is el lehet képzelni, mint hogy egy csapat 14 másodpercet követően már emberhátrányban legyen, de pénteken ezzel is meg kellett küzdenie a Volánnak. A gyorsan jött létszámcsökkenést még megúszta, ám szinte ahogy kiegészült, azonnal gólt kapott. Igaz, nem adták meg a játékvezetők, a negyedik percben azonban már szabályos találattal vezetett a vendéglátó. Sőt egy perccel később 2–0 állt az eredményjelzőn. Kicsivel a harmad fele és egy páros kiállítás után még egyet berámoltak az osztrákok, és úgy tűnt, egy játékrész alatt elúszhat a pontszerzés reménye. Akkor viszont megkapta első fórját a Fehérvár, amellyel ugyan nem élt, de a 15. percben Guillaume Leclerc kapu mögül visszatett korongját Bartalis István belőtte a kapuba, így közelebb zárkózott Kiss Dávid együttese az első dudaszó előtt.

A középső harmad elején odaszögezte kapujához a Volán a Capitalst, aztán amint eljutottak a fehérvári kapuig, első támadásukból demoralizáló gólt lőttek az osztrákok – újra három volt közte. Ami ezután következett, azt talán még a jégen lévők sem hitték el: Magosi Bálint, Leclerc és Pascal Laberge révén négy perc alatt hármat lőtt a vendégcsapat, és máris döntetlen volt az állás. Csakúgy, mint a harmadik harmad végét jelző dudaszó felharsanásakor (5–5), így következett a hosszabbítás, amit jobban bírt a Volán, s gólzáporos meccsen, hatalmas küzdelemben, háromgólos hátrányból fordítva hozott el két pontot Bécsből.

OSZTRÁK LIGA (ICEHL), 6. FORDULÓ
VIENNA CAPITALS–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 5–6 (3–1, 1–3, 1–1, 0–1) – hosszabbításban
Bécs, 3100 néző. V:
Hronsky (szlovák), Huber, (osztrák), Durmis (szlovák), Sparer (osztrák).
VIENNA: Steen – Heinrich, Stefan / Fischer, Drugge / Pallierer, Brunner (1) / Posch 1 – Cheek (2), TICAR 1 (1), Weinger 1 / Antal, Wallner 1, Preiser / KAINZ 1 (1), Eriksson, HARTL (2) / Piff, Kromp, Stiegler. Edző: Marc Habscheid
FEHÉRVÁR: O. Roy (Horváth Dominik) – Atkinson 1, Vokla (1) / Phillips, Stipsicz (1) / Fournier, T. Campbell / Vértes – Terbócs, McGauley, Leavens / LECLERC 1 (4), BARTALIS I. 1 (2), LABERGE 1 (1) / Magosi B. 1, HÁRI J. 1 (1), Kuralt / Ambrus G., Németh K., Mihály Ákos. Edző: Kiss Dávid
Kapura lövések: 32–29
Emberelőny-kihasználás: 4/1, ill. 5/1
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid:
– Micsoda meccs volt, igazi hullámvasút! Rettenetesen kezdtünk, szerencsénk sem volt, és teljesen össze voltunk zavarodva. Nem találtuk a ritmusunkat, képtelenek voltunk ellenfelünkre erőltetni a játékunkat. A középső játékrészben egyre jobbak lettünk, és a gólok is jöttek. Hatalmas erőfeszítéseket tettünk, hogy hosszabbításra mentsük a találkozót, nagyon boldogTovábbi eredmények
Graz–Innsbruck 0–1 – h. u.
Klagenfurt–Linz 5–4 – szétlövéssel
Salzburg–Villach 4–3
Olimpija Ljubljana–Vorarlberg 1–7
Bozen Südtirol–Pustertal Wölfe 0–2

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Pustertal Wölfe 6 5 1 25–12 +13 17
2. Salzburg 6 4 1 1 23–12 +11 15
3. Villach 6 3 1 1 1 21–14 +7 12
4. Fehérvár AV19 6 3 1 2 22–18 +4 11
5. Innsbruck 6 2 2 1 1 17–14 +3 11
6. Vorarlberg 6 3 3 20–17 +3 9
7. Vienna Capitals 5 2 1 1 1 20–20 0 9
8. Olimpija Ljubljana 6 2 1 1 2 13–16 –3 9
9. Klagenfurt 5 2 1 2 20–18 +2 8
10. Linz 5 1 1 3 11–19 –8 3
11. Graz 5 3 2 8–17 –9 3
12. Bozen Südtirol 7 1 6 8–19 –11 3
13. Asiago 5 1 4 3–15 –12 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik