Jégkorong: Tükörbe tudunk nézni, megtettünk mindent – Fodor

Vágólapra másolva!
2021.03.30. 19:00
null
Fodor Szabolcs és csapata gőzerővel készül a Magyar Kupa pénteki elődöntőjére, amelyben a DEAC ellen lépnek jégre (Forrás: fradi.hu)
A jégkorong Erste Liga legutóbbi két kiírásában aranyérmes FTC-Telekom vezetőedzője, Fodor Szabolcs nem elégedett azzal, hogy csapata ebben az évadban „csak” az elődöntőig jutott, de kárpótlást jelent neki a magyar bajnoki cím megszerzése – írja az MTI.

 

AzFTC-Telekomjégkorongcsapatának vezetőedzője,Fodor Szabolcsaz M1-nek nyilatkozva kiemelte: nüánszokon múlt, hogy nem ők jutottak döntőbe a romániaiSport Club Csíkszereda ellen 4–2-es összesítéssel elvesztett párharcból, jobb helyzetkihasználással meglátása szerint ott lehetnének a fináléban.

„A Ferencváros nem lehet elégedett az elődöntős kieséssel" – szögezte le, ugyanakkor hozzátette: a társbajnok erdélyi gárda megérdemelten lépett tovább.

„Mi pedig tükörbe tudunk nézni, megtettünk mindent, büszkék lehetünk magunkra, és kárpótol minket, hogy megszereztük a Ferencváros huszonnyolcadik magyar bajnoki címét, sorozatban a harmadikat.”

Elmondta, gőzerővel készülnek a Magyar Kupa pénteki elődöntőjére, amelyben a házigazdaDEAClesz az ellenfél. Hangsúlyozta:„Mivel a kupában egy mérkőzés dönt a továbbjutásról, teljesen más lesz a találkozó, mint a ligában lejátszottak, így lényegtelenek az Erste Liga alapszakaszában egymás ellen zajló összecsapások eredményei.”

A másik ágon a két külföldi bázisú ligában érdekelt csapat, aHydro Fehérvár AV19és aDVTK Jegesmedvékküzd az aranycsatába jutásért.

Az első elődöntőt a címvédő Ferencváros és a Debrecen vívja pénteken 12.30 órakor, míg a Volán és a DVTK 16 órakor mérkőzik meg egymással. A helyosztókat szombaton tartják 14.30 és 18 órakor.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik