Jégkorong: Frusztráló a sok kiállítás – Kevin Constantine

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.04.27. 09:29
null
Kevin Constantine tudja, min kell javítani (Fotó: Bujdos Tibor/Észak-Magyarország)
Kevin Constantine szövetségi kapitány szerint számára és a játékosainak is sok tapasztalattal szolgált a magyar férfi jégkorong-válogatott szerdán zárult hosszú túrája, melyet nagy-britanniai vereséggel zárt le a csapat.

A májusi elit-világbajnokságra készülő nemzeti együttes az eddigi nyolc felkészülési mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg, kedden 7–4-re, szerdán pedig 3–2-re kapott ki a divízió 1/A-s vb előtt álló házigazda brit válogatottól. A szigetországi meccseket megelőzően kétszer a lengyelek vendégeként lépett jégre és ugyancsak kétszer alulmaradt.

„Egy hosszú túrán vagyunk túl, amely sok tapasztalattal szolgált mindenki számára. Nagyot küzdöttek ma a srácok, azonban a forgatókönyv sajnos ugyanaz volt, mint az ezt megelőző három összecsapáson, az emberhátrányból kapott gólok megpecsételték a sorsunkat – mondta a magyar szövetség honlapjának az amerikai szakember. – Frusztráló ez, mert sokszor olyan idősebb, tapasztaltabb játékosok kapnak felesleges kiállításokat, akiknek nem szabadna ilyen helyzetbe hozni a csapatot. Át kell beszélnünk ezeket, hogy a hamarosan kezdődő világbajnokságra készen álljunk.”

A magyar válogatott jövő szerdán és csütörtökön az MVM Dome-ban a szintén elit vb-s Szlovéniát, május 9-én pedig Kanadát fogadja. A csapat számára komoly erősítést jelenthet, hogy egyik legjobbja, a finn bajnokságban az Ilves Tamperével bronzérmet nyert Sebők Balázs vasárnap csatlakozik a kerethez.

A világbajnokságon sorrendben Dánia (május 13.), az Egyesült Államok (május 14.), Franciaország (május 16.), Svédország (május 18.), Finnország (május 19.), Németország (május 21.) és Ausztria (május 22.) lesz az ellenfél Tamperében. A nyolcas utolsó helyezettje kiesik a divízió 1/A-ba, az első négy helyezett pedig negyeddöntőt játszhat a rigai csoport négy legjobbjával.

A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Április 5., szerda, Miskolc
Magyarország–Ukrajna 0–1 – szétlövéssel
Április 6., csütörtök, Miskolc
Magyarország–Ukrajna 1–4
Április 14., péntek, Miskolc
Magyarország–Japán 5–2
Április 15., szombat, Miskolc
Magyarország–Japán 0–3
Április 20., csütörtök, Tychy
Lengyelország–Magyarország 4–2
Április 21., péntek, Bytom
Lengyelország–Magyarország 3–2
Április 25., kedd, Milton Keynes
Nagy-Britannia–Magyarország 7–4
Április 26., szerda, Nottingham
Nagy-Britannia–Magyarország 3–2
Május 3., szerda, Budapest
19.00: Magyarország–Szlovénia– zárt kapuk mögött
Május 4., csütörtök, Budapest
19.00:
Magyarország–Szlovénia
Május 9., kedd, Budapest
19.00: Magyarország–Kanada

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bálizs Bence (GKS Jastrzabie, lengyel), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Rajna Miklós (Coventry, brit)
Hátvédek: Falus Ádám (GC Küsnacht Lions, svájci), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Garát Zsombor (BJA), Hadobás Zétény (Västeras, svéd), Horváth Milán (Hydro Fehérvár AV19), Kiss Roland (DVTK Jegesmedvék), Szabó Bence (BJA), Szirányi Bence (DVTK Jegesmedvék)
Csatárok: Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Bartalis Istvány (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Kóger Dániel (Corona Brasov), Magosi Bálint (Hydro Fehérvár AV19), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (BJA), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Northern Michigan University, amerikai), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK), Sofron István (Csíkszereda), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vértes Nátán (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK)

JÉGKORONG-VB, 2023
A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-PROGRAMJA (magyar idő szerint)
Május 13., szombat
15.20:
Magyarország–Dánia
Május 14., vasárnap
11.20:
Magyarország–Egyesült Államok
Május 16., kedd
19.20:
Magyarország–Franciaország
Május 18., csütörtök
15.20:
Magyarország–Svédország
Május 19., péntek
15.20:
Magyarország–Finnország
Május 21., vasárnap
15.20:
Magyarország–Németország
Május 22., hétfő
19.20:
Magyarország–Ausztria

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik