Hoki-vb: szenvedős finn győzelem Szlovénia ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.10. 23:12
null
A finnek végül bedarálták a szlovénokat (Fotó: AFP)
Az eredmény alapján simának tűnő, mégis nagyon nehéz győzelmet aratott Finnország a szlovének ellen a jégkorong-világbajnokság szerda játéknapján.

 

Fordulatos és izgalmas ütközetet vívott meg Szlovákia és Németország. Előbbi szerezte meg a vezetést, utóbbi viszont fordított a második harmadban, hogy aztán a 0–0-s utolsó játékrész és a szintén gól nélküli hosszabbítás után szétlövés döntsön. Ebben a németek voltak a jobbak, így övék lett a két pont.

A finnek, bár 5–2-re győztek, megszenvedtek a szlovénekkel. Utóbbi együttes szerezte meg a vezetést, majd a harmadik harmadban is tartotta a 2–2-öt, ám Finnország az 50. és az 51. percben is gólt ütött, és ezzel a maga javára fordítva a meccset. Az ötödik gólnál – pár másodperccel a vége előtt – a szlovének már kapus nélkül játszottak.

Ha a lövési statisztikát nézzük, kész csoda, hogy két és fél harmadon át nyílt volt a csata sorsa. Ugyanis a finnek 49-szer lőttek kapura, míg a szlovének csak 14-szer…

JÉGKORONG
VILÁGBAJNOKSÁG

A-csoport (Köln)
Szlovákia–Németország 2–3 (1–0, 1–2, 0–0, 0–0, 0–1) – szétlövéssel
Korábban
Egyesült Államok–Olaszország 3–0 (1–0, 2–0, 0–0)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
M GY HGY HV V L–K GK
P
1. Lettország3
3
8–26
9
2. Egyesült Államok
4
3
115–78
9
3. Oroszország 3 2 1 18–5 13 8
4. Németország4
1
1
2
10–16–65
5. Svédország 3 1 1 1 11–8 3 4
6. Szlovákia
4
12
19–12–34
7. Dánia 3 1 2 6–13 –7 2
8. Olaszország 4
1 3
4–18 –14 1

 

B-csoport (Párizs)
Finnország–Szlovénia 5–2 (0–1, 2–0, 3–1)
Korábban
Svájc–Fehéroroszország 3–0 (1–0, 1–0, 1–0)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA

M GY HGY HV V L–K GK P
1. Kanada 3 3 17–3 14 9
2. Svájc
4
2
1
1

14–86
9
3. Finnország4
2
11
12–13–17
4. Norvégia32
1
8–6 2
6
5. Franciaország3
1
1
111–74
5
6. Csehország 3 1 1 1 11–8 3 5
7. Szlovénia 4
1 3
9–22 –13 1
8. Fehéroroszország 4
4
3–18 –15 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik