Hoki-vb: megvan az első olasz gól, Kanada elpüfölte a németeket

Vágólapra másolva!
2019.05.18. 22:46
null
Az Egyesült Államok hétszer vette be Dánia kapuját (Fotó: AFP)
Az Egyesült Államok és Oroszország is győzött a Szlovákiában zajló jégkorong-világbajnokság ötödik fordulójának kora délutáni mérkőzésein. Előbbi egy hetest vágott Dániának, utóbbi Lettországot fektette két vállra.Délután Olaszország szerezte első gólját a tornán, de a norvégok hetet ütve maradtak bent, a másik csoportban Kanada 8–1-re elkalapálta az eddig hibátlan németeket. Este Szlovákia a papírformának megfelelően legyőzte a briteket, amivel életben tartotta a továbbjutási reményeit. A másik csoportban Svédország egy góllal legyőzte Svájcot.

 

Az A-csoportban az Egyesült Államok villámrajtot vett Dánia ellen, már az első harmadban (4–0) gyakorlatilag eldöntötte a meccset. Az északiak erejéből csak az eredmény kozmetikázására futotta. Vereségük egyben azt is jelenti, hogy a délután Kanadával találkozó Németország már biztosan ott lesz a negyeddöntőben, mivel Dánia hiába érné be pontszámban a hátralévő két találkozón, az egymás elleni eredmény ellene szól.

A B-csoportban Oroszország az első harmad elvesztése után érkezett meg a mérkőzésbe, legalábbis ami a gólokat illeti. A második játékrészt három nullára hozták az oroszok, így a gól nélküli záró harmad nekik kedvezett. Ezzel a kimenetellel Svájc és Csehország is bejutott a negyeddöntőbe, mivel az ötödik Lettország hiába érné utol pontszámban őket, az egymás elleni eredmény nem neki kedvezne.

Délután Kanada viszonylag könnyedén intézte el az addig hibátlan Németországot: 8–1-re győztek a juharlevelesek, akik az első két harmadban még csak két-két gólt szerzett – közben a németek szépítettek – aztán a záró harmadban már esélyt sem hagytak a németeknek bármire.

A másik délutáni mérkőzésen a vb-ről egyértelműen lefelé kilógó újonc olasz válogatott megszerezte első gólját a tornán – a harmadik harmad elején Angelo Micelli szépített Norvégia ellen: 2–1-et mutatott az eredményjelző a mérkőzés 43. percében, ám az 52. már az északiak 6–1-es vezetését mutatta a szerkezet, a vége 7–1 lett. Ezzel Norvégia biztosan megőrizte élvonalbeli tagságát, a csoport kiesőjéről hétfőn az olasz–osztrák mérkőzés dönt.

Az A-csoport utolsó meccsén a házigazda Szlovákia győzelmi kényszerben lépett jégre a sereghajtó és pont nélkül álló Nagy-Britannia ellen, és magabiztosan 7–1-re győzött – a szlovákok heten osztoztak a hét gólon. Ezzel még él Szlovákia továbbjutási reménye, igaz, ehhez az kell, hogy az Egyesült Államok kikapjon következő meccsén a németektől, s ekkor az utolsó meccs dönt a csoport negyedik helyéről.

A B-csoportban Svédország fordulatos, izgalmas mérkőzésen 4–3-re verte Svájcot: az első harmad elején a helvétek szereztek vezetést, a második játékrészben fordítottak a háromkoronások, s az 1–1-es harmadik harmad után a skandinávok örülhettek. A biztos továbbjutásnak azonban még nem örülhetnek a skandinávok, ehhez még egy pontot mindenképpen pontot kell szerezniük a hátralévő két meccsükön.

JÉGKORONG
VILÁGBAJNOKSÁG, SZLOVÁKIA
A-CSOPORT (KASSA)
Dánia–Egyesült Államok 1–7
(0–4, 1–2, 0–1)
Kanada–Németország 8–1 (2–0, 2–1, 4–0)
Nagy-Britannia–Szlovákia 1–7 (1–3, 0–3, 0–1)
B-CSOPORT(POZSONY)
Lettország–Oroszország 1–3
(1–0, 0–3, 0–0)
Olaszország–Norvégia 1–7 (0–1, 0–0, 1–6)
Svédország–Svájc 4–3 (1–1, 2–1, 1–1)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA

MGyHGy HV V LG–KG+/–P
1. Finnország 5
4
1
17–7
+10 13
2.Kanada5
4


1
28–11+17
12
3. Németország
5
4


1
13–13
0 12
4. Egyesült Államok531

1
24–11
+13
11
5. Szlovákia 6 3
3
26–18
+8 9
6. Dánia
5
113
17–16+15
7. Franciaország 5
1 4
11–27–16 1
8. Nagy-Britannia 6 6 5–38–33 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA

MGyHGy HVV LG–KG+/–P
1. Oroszország
5
5



26–3
+23
15
2. Csehország54
1
26–10
+16 12
3. Svédország 5
4
1
32–10+22 12
4. Svájc53

2
23–6 +17
12
5. Lettország 5 2
3
13–14 –1 6
6. Norvégia 6
2
4
18–29–11 6
7. Ausztria5
5
6–28
–22 0
8. Olaszország
6



6
1–45
–44
0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik