Gyász: elhunyt a magyar bajnok dunaújvárosi jégkorongozó

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 17:29
null
Győri Tamás 1990–2023 (Fotó: Worm Angels/FB)
Harminchárom éves korában elhunyt a Dunaújvárosi Acélbikákkal korábban magyar bajnoki címet szerző jégkorongozó, Győri Tamás, aki az elmúlt években edzőként is tevékenykedett – közölte Facebook-oldalán a Worm Angels.

 

Győri Tamás 2007-ben, 17 évesen mutatkozott be a felnőttcsapatban, és egészen 2012-ig Dunaújvárosban játszott. Szülővárosával egy Mol Liga-elsőséget ünnepelhetett, és tagja volt az osztrák Nationalligában szereplő gárdának is.

A hazai évek után három idényen keresztül a Ferencvárosban szerepelt, majd térdsérülése miatt felhagyott a profi sporttal. Ezután még a szerb bajnokságban szereplő Tisza Volánban, az Acélbikák ob II-es csapatában és a Worm Angelsben játszott. Ezzel párhuzamosan megkezdte edzői munkáját. Az Acélbikáknál több korosztály mellett dolgozott, majd az Angelsnél lett vezetőedző.

Győri Tamás 33 éves korában, rövid lefolyású, súlyos betegségben hunyt el.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
11 órája

Gyász: elhunyt a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok

Téli sportok
2025.07.30. 15:29

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27
Ezek is érdekelhetik