nemzetisport.hu 2019.10.13 20:32 Frissítve: 2019.10.13 23:46

Erste Liga: megártott a hosszú szünet, ismét kikapott a DAB a Brassótól

A Dunaújvárosi Acélbikák kilenc nap után lépett újra jégre a magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság (Erste Liga) vasárnapi játéknapján, és sima 3–1-es vereséget szenvedett a Brassót fogadva.

 

Kilenc napja nem játszott bajnoki mérkőzést az idényt jól kezdő, ám legutóbbi két meccsét elveszítő Dunaújváros Acélbikák csapata, ám ez a hosszú szünet nem tett túl jót neki. A Brassótól október 3-án elszenvedett 9–2-es vereség után hiába fűtötte a visszavágás vágya Miroslav Ihnacák vezetőedző csapatát, a Brassó újfent legyőzte az újvárosiakat, igaz, ezúttal nem volt olyan óriási a fölénye, mint bő egy hete.

Az első harmadban emberhátrányos találattal szereztek vezetést a vendégek, majd a gól nélkül középső játékrészt követően Pavlo Borysenko talált be Garrett Hughson kapujába a harmadik harmad elején.

Hugo Turcotte ugyan szépíteni tudott a hajrára fordulva, ám egyenlítés helyett jött az újabb vendéggól, Daniel Tranca állította be a végeredményt.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–CORONA BRASOV (romániai)
1–3 (0–1, 0–0, 1–2)
Dunaújváros, 1000
néző. V: Halassy, Pálkövi Zs., Korbuly, Bencze
DAB:
Hughson
Kovács B. Z., Vuorijärvi – Baker (1), Lendák – Dósa, Hruby – Ráduly, Wéninger
Azari, Mazurek, Dansereau – Silló, TURCOTTE 1, Somogyi – NÉMETH P. (1), Szubotics, Pinczés O. – Gebei G., Tamás I.
Edző: Miroslav Ihnacák
BRASOV: POLC
ARMSTRONG (1), Stephenson – BORISZENKO 1, Bíró O. – Harrison, Mihály E. – Gajdó T., Szabó Dávid
Bíró G., Gliga (1), FOWLIE 1 – Péter B. (1), Zsók, Tranca 1 – Bíró M., Plante, Molnár Z. (1) – Gajdó B.
Edző: Július Pénzes
Kiállítások: 8 perc+10 perc fegyelmi (Kovács B. Z.) + végleges fegyelmi (Kovács B. Z.), ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Miroslav Ihnacák: – Sok lehetőségünk volt a gólszerzésre, de többször is rossz megoldást választottunk a kapu előtt, illetve az ellenfél kapusa nagyon jól védett.
Ondrej Rusnak (másodedző): – Nagyon örülünk, hogy három vesztes meccs után végre nyerni tudtunk. Nagyon jól védekeztünk, a kapusunk kiválóan védett, ez döntött.

AZ ÁLLÁS
1. Sport Club Csíkszereda 12 8 3 1 58–29 +29 30
2. FTC-Telekom 13 8 2 1 2 62–28 +34 29
3. Corona Brasov 13 7 2 4 51–40 +11 23
4. Dunaújvárosi Acélbikák 9 6 3 38–27 +11 18
5. DEAC 10 5 1 4 33–30 +3 16
6. UTE 11 3 2 2 4 38–40 –2 15
7. Gyergyói Hoki Klub 12 4 1 7 32–38 –6 14
8. Fehérvári Titánok 12 3 1 8 28–49 –21 11
9. Schiller-Vasas HC 11 2 2 7 30–57 –27 8
10. Hokiklub Budapest 11 2 1 8 18–50 –32 7
2021.05.21 23:50:14

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A szálak itt egymásba fonódnak: ami jó a régióban élőknek, hasznára van a helyi jégkorongsportnak is.

2021.05.10 22:38:48

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Ezért is kellene megbecsülni például egy MK-hétvégét.

2021.05.02 23:46:41

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. A Visegrádi négyek kooperációjában is egyre erősödik a Kassa–Miskolc hokitengely jelentősége.

2021.04.25 11:26:22

Jégkorong SZŰCS ANDRÁS

Gordie Howe 41 éves rekordját megdöntve lett a liga legtöbb alapszakaszmeccsét játszó hokisa.

2021.03.30 23:50:04

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Nyílt titok, a sportágon belül a többség nem tippelt nagy jövőt a kísérletnek, jó előre a pofozógép szerepét vészjósolták a Vasas jégkorongcsapatának.