Elhunyt szerettek, vicces üzenetek – drukkerek hirdetnek egy skót hokicsapat otthonának jegén

A Scotsman beszámolója szerint a skót fővárosban található jégcsarnok lesz az első, amely ilyen hirdetési formában próbál bevételhez jutni. A hokicsapat a szurkolók neveinek, rövid üzeneteinek százait készül majd felfesteni a jégre a nyár végén, amikor az új idényre készülve elvégzik az ilyenkor szokásos karbantartási munkákat és elkészítik az új jégfelületet.
Már eddig több mint 250 szurkoló vásárolt a 10 fontért árult, egyenként 30x15 centi méretű hirdetési felületből, amelyből összesen 700 darabot értékesítene majd a klub.
„Természetesen mi is hirdetünk a jégen és árusítjuk a felületeinket, de cégeknek, úgyhogy eddig nem így tettük ezt meg. Amennyire tudjuk, soha senki nem csinált hasonlót korábban. Nekem jutott eszembe, hogy ezzel talán valamivel jobban bevonhatjuk a szurkolókat a csapat életébe. A drukkerek remekül fogadták a kezdeményest, és azt gondolom, hamarosan további klubok is követhetnek majd minket” – fogalmazott Scott Neil, a jégcsarnok igazgatója.
A tervek szerint a két kapu előtt lévő négy darab bedobókör egyikében alakítják ki a szurkolói hirdetési felületet, amely igazán rendkívüli látványt mutat majd.
„Akik már jelentkeztek, azok között vannak, akik a saját nevüket szeretnék megjeleníteni a jégen, de sokan vannak, akik egy-egy elhunyt szerettükre kívánnak így emlékezni. Akadnak, akik vicces üzeneteket, netán saját vállalkozásukat szeretnék így reklámozni” – árulta el Neil.
A Capitals és a jégcsarnok elképzelése szerint a rendhagyó hirdetési felületet az egész 2026–2027-es idényben látható lesz majd.








