Edzők és példaképek – hat sportszakember kapott Mester-M Díjat

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2026.05.18. 06:52
null
A MOL – Új Európa Alapítvány által gondozott Mester-M Díj az egyik legrangosabb hazai tehetséggondozói elismerés. A három díjazott kategória egyike a sport, amelyben idén először már hat szakedző vehette át a kitüntetést. A díj értékét növeli, hogy volt és jelenlegi tanítványok, az ő szüleik és közvetlen munkatársak is tehetnek jelölést. (x)

Gyerekekkel foglalkozni az egyik legnagyobb szakmai kihívás egy edző számára. Napjaink digitális zajában már az is komoly feladat, hogy a fiatalokat megszólítsák a sporttal, a valódi kihívás pedig az, hogy motivációjuk hosszú távon is megmaradjon. Miközben tudatosan törekednek az egyensúly megteremtésére: olyan környezetet alakítanak ki, amely a különböző képességekkel és ambíciókkal érkezők számára is elérhető célokat kínál, és rendszeres sikerélményt biztosít.

Mindezt egy kifejezetten érzékeny életszakaszban, amikor az edző nemcsak sportági technikát és taktikát tanító instruktor, hanem pedagógusként és hiteles példaképként is jelen van tanítványai életében.

A MOL – Új Európa Alapítvány Mester-M Díja évről évre azokat a kiemelkedő szakembereket ismeri el, akik az elvárhatónál is többet nyújtva segítik fiatal tanítványaik képességeinek kibontakozását. Az idén három kategóriában – tudomány, művészet és sport – összesen 18-an vehették át az elismerést. Köztük hat szakedző, akik hat különböző területen dolgoznak, de közös bennük a szakmai elhivatottság és a közösségépítő szemlélet.

Hankó Bálint fiatalkori vízióját valóra váltva építette fel Békéscsabán a tenisz egyik legsikeresebb hazai utánpótlásképző műhelyét. Korosztályos bajnokok és topversenyzők kerülnek ki a keze alól, az ingyenes iskolatenisz programban pedig sok gyerek neki köszönhetően fog először ütőt a kezébe.

Jakobetz László, a fővárosi BEAC sakk-szakedzője. A sakk számára egyszerre hivatás és szenvedély. Büszke rá, hogy tanítványai bármikor felhívhatják kérdéseikkel, vagy akár csak azért, hogy megosszanak vele egy történetet. Miközben növendékei világ- és Európa-bajnoki érmeket gyűjtöttek, ő 26 szakkönyvvel és több mint ezer publikációval járult hozzá a szakpedagógia fejlesztéséhez. Véleménye szerint „Akkor lehet észrevenni rögtön a tehetséget, ha a gyerek érdeklődve, csillogó szemmel, akár órákon át is képes nézni az állást”. 

Jakobetz László, sakk szakedző

Kardos Zsolt számára hobbinak indult a koronglövészet és olyannyira elköteleződött mellette, hogy országos és Európa-bajnokokat nevel Debrecenben, miközben maga is aktívan versenyez. Az erős önfegyelmet és kimagasló precizitást igénylő sportágban biztonságot, motivációt és stabil támaszt nyújtó jelenléte, valamint a sok-sok egyéni fejlesztés, odafigyelés meghozza az eredményeket.

Virág Tibor már tizenévesen, élsportolóként tudta, hogy az edzői pálya a célja, ma pedig egy országosan is jegyzett, tiszafüredi kajak-kenu egyesület trénere. Tanítványai meghatározó szerepet töltenek be a régiós kölyökválogatottban, a szülők pedig szívesen íratják be gyermekeiket kajakozni, mert tudják, hogy az itt elsajátított készségek akkor is értéket jelentenek számukra, ha végül nem lesznek belőlük bajnokok. „Kitartóan és alázatosan kell dolgozniuk, nem adhatják fel semmikor és saját magukkal szemben kell erőseknek lenniük” – fogalmazza meg hitvallását a mester.

Wiesnerné Oravecz Éva, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség úszószakágának vezetőjeként a fogyatékkal élők számára új távlatokat nyitó lehetőséget lát a sportban. „Megmutathatják, hogy a vízben ők is mindenre képesek, és ez rendkívül pozitív impulzusokat ad mind nekik, mind a környezetüknek” – vallja a gyógypedagógus mesteredző. Innovatív megoldásaival, az egyéni képességszintekhez igazodó fejlesztési módszereivel kimagasló eredményeket ért el az inkluzív nevelésben és a tehetséggondozásban.

Wiesnerné Oravecz Éva, gyógypedagógus, mesterpedagógus, úszóedző

Korábbi szövetségi kapitányként Zrínyi Miklós a magyar kick-boksz-világ egyik legismertebb alakja. A hét danos mesteredző saját klubjában tanítja a fiatalokat. „A legnagyobb kihívás becsalogatni őket: ha már rákaptak a sportágra, szívesen maradnak” – fogalmaz. Egyesülete a tehetséggondozás mellett az esélyegyenlőség területén is kiemelkedően teljesít. A sportolás lehetőségét azoknak a gyermekeknek is biztosítják, akik számára ez anyagi okokból egyébként nem lenne elérhető.

Zrínyi Miklós, 7 danos kick-box mesteredző

A Mester-M Díj idei sportdíjazottjai szakmai teljesítményük mellett emberi hozzáállásukkal is példát mutatnak. Munkájukban közös az a mindennapi, rendíthetetlen elhivatottság, amely hosszú távon formálja a fiatal sportolók életét, és túlmutat az eredményeken: közösséget teremt, szemléletet formál és tartást ad.

A nyitó képen: A színpadon Miklósa Erika, a MOL – Új Európa Alapítvány kuratóriumi elnöke; Hankó Bálint, tenisz edző; Dr. Bacsa György, a MOL – Új Európa Alapítvány kuratóriumi tagja, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója

 

Legfrissebb hírek

Igazi sportkülönlegesség Budapesten: jön a World Trophy favágóverseny és az első női sportfavágó-vb

Egyéb egyéni
2026.05.14. 09:03

Horváth Laura – Together We Rise: már nézhető az első magyar sportolóról készült nemzetközi Red Bull dokumentumfilm

Egyéb egyéni
2026.04.17. 13:59

A magyar jégkorong idén szintet lépett – most pedig jön az igazi sporttudományos ugrás

Jégkorong
2025.12.31. 09:20

Jordan pulóver: sportstílus, teljesítmény és ikonikus örökség egy ruhadarabban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 15:52

Hatalmas hokibulival búcsúzik a Raktár utcai pálya

Hirdetés
2025.12.28. 08:47

130 éves a Magyar Olimpiai Bizottság

Hirdetés
2025.12.18. 06:25

Jooble és a sporthoz kötődő fővárosi karrierutak: hogyan találhatsz állást Budapesten?

Egyéb egyéni
2025.12.16. 11:58

Miért érdemes kilátogatni a ma kezdődő Sárközy-jégkorongtornára?

Jégkorong
2025.12.12. 09:48
Ezek is érdekelhetik