Pink October az Erste Ligában az emlőrák megelőzéséért

R. P.R. P.
2025.10.08. 19:49
null
Fotó: ersteliga.hu
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ehhez csatlakozik az Erste Liga is. A Pink October nevű kezdeményezés egész hónapban tart a liga valamennyi csapatánál és jégpályáján, mind a 33 mérkőzésen.

 

A figyelemfelhívó kampány jegyében a liga és a csapatok közösségi felületei rózsaszínbe borulnak – írja közleményében az Erste Liga. Mind az 55 játékvezető egyedi, rózsaszín-fekete mezt visel majd, és valamennyi játékos sisakján megjelenik a Pink October-logó, míg a stábtagok rózsaszín szalagot tűznek. A csapatok játékosai videóban üzennek és állnak az ügy mellé.

„A Magyar Jégkorongszövetség és az Erste Liga számára kiemelten fontos, hogy a sport erejével hívjuk fel a figyelmet az egészségmegőrzésre és a megelőzésre. A Pink October kezdeményezéshez csatlakozva szeretnénk támogatni mindazokat a nőket, akik a mellrák elleni küzdelemben érintettek, és bátorítani mindenkit a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvételre. Hiszünk abban, hogy egy közösség összefogása nemcsak a jégen, hanem az élet más területein is erőt ad” – mondta dr. Kolbenheyer Zsuzsanna, az MJSZ elnöke.

A teljes közleményt ide kattintva olvashatja.

 

Legfrissebb hírek

Hokisaink másodszor is kikaptak Japántól

Jégkorong
15 órája

Jégkorong: sima győzelem és bennmaradás az U18-as divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.24. 21:46

Hatot kapott első svájci meccsén a vb-re készülő hokiválogatott

Jégkorong
2026.04.23. 22:21

Erste Liga: Vincze Péter öt idény után távozik a címvédő Gyergyói HK-tól

Jégkorong
2026.04.23. 19:17

Jégkorong: vereség Szlovénia ellen az U18-as divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.23. 18:53

Hiezl Réka: Hazai vb-n játszani jó érzés, de nem az ezüstért jöttünk

Utánpótlássport
2026.04.23. 09:10

Jégkorong: Szilassy Zoltán ismét bizonyított a Gyergyóval

Jégkorong
2026.04.22. 11:02

Jégkorong: kettéosztotta a vb-re készülő keretet a szakmai stáb

Jégkorong
2026.04.21. 17:16
Ezek is érdekelhetik