– Egyre többször számítanak a játékára a Hydro Fehérvár AV19-ben. Gondolta az idény előtt, hogy így lesz?
– Előre erről nem beszélgettünk, hiszen a helyemet ki kell vívnom, de mivel ebben az évadban már a Volánnal van szerződésem, reméltem, hogy többet játszom a nagycsapatban, mint a FEHA19-ben – mondta a Nemzeti Sportnak a Volán hátvédje, Horváth Donát.
– Akkor a Volánnal is edz?
– Igen, egyelőre szinte kizárólag. Amikor azonban a FEHA19-nek meccse van, és ráérek, nagyon szívesen játszom ott is. Természetesen más a szerepköröm egyik és másik együttesben, de jó lehetőség, hogy nagyobb felelősség hárul rám az akadémistáknál. Sok jégidőt kapok, húzóember tudok és szeretnék lenni, ott is fejlődhetek. Örülök, hogy nyitva áll előttem a csapat ajtaja, ha nem üti egymást a két gárda programja. Persze az a célom, hogy előbb-utóbb a Volánnál is meghatározó szerepem legyen, de egyelőre ott kevesebb a jégidőm, nehéz kiszorítani a jó képességű légiósokat.
– Ebből a szempontból biztos jól jött pályafutása első gólja az ICEHL-ben. Milyen érzés volt megszerezni?
– Fantasztikus. Nehéz megmondani, érett-e már ez a gól vagy sem, hiszen nekem nem ez az elsődleges feladatom. Fontosnak érzem, hogy a vasárnapi játékommal a lőtt gól nélkül is elégedett lehetek, de természetesen nagyszerű volt hozzájárulni így is ahhoz, hogy vezetést szerezzünk.
– Sokáig úgy nézett ki, a győzelmet jelentő találat is lehet az öné, végül azonban csak egy ponttal utaztak haza Ljubljanából. Keserédes emlékű ezért a találkozó?
– Igen, mindenképpen, az én szám íze is keserű egy kicsit. Különösen azért, mert két nappal korábban, pénteken a FEHA-val játszottunk a DVTK ellen, és azon a meccsen is domináltunk, vezettünk is, majd hosszabbításban alulmaradtunk, és csak egy pontot szereztünk. Nagyon hasonló meccs volt a kettő, a Ljubljanát is nagyon megszorongattuk, de elég volt néhány pillanatnyi kihagyás, hogy mégis felé billenjen a mérleg nyelve.
– Mi a különbség aközött, ahogy a FEHA meccseire készül és ahogy a Volánéira?
– Ez nagyban függ attól is, éppen melyik rivális ellen készülünk. Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár vezetőedzője nem szokott velem külön beszélni a találkozók előtt, meetingjeink vannak, amelyeken kivesézzük a saját és az ellenfelek teljesítményét is. Ami ilyenkor elhangzik, arra kell nagyon figyelni, és aztán minél jobban kivitelezni. A FEHA csapatában például szoktam speciális szituációkban is szerepelni, emberelőnyben, emberhátrányban, ezeknek a taktikai részével is tisztában kell lennem, és ha éppen nem a kiscsapattal edzek, pótolnom kell, ami kimaradt.
– Mekkora különbséget érzékel az Erste Liga és az ICEHL színvonala között?
– Sokszor kérdezik ezt, mégsem tudok teljesen kielégítő választ adni. Az biztos, hogy az ICEHL gyorsabb, sűrűbben történnek az események, viszont a csapattársak is olyanok, akiknek megvan a képességük, hogy akkor és ott legyenek, ahol és amikor kell.
– Sokáig külföldön légióskodott, csak 2024-ben tért haza Svédországból. Miért alakult így, saját döntés volt?
– Nagyon jól indult az utolsó juniorévem Svédországban, de egy sérülés miatt nem lett jó vége. Sokat kihagytam, és ezért profi felnőttligában nem kaptam olyan szerződést, ami a fejlődésem és a kellő mennyiségű játékidő miatt megfelelő lett volna. Nem voltam benne biztos, hogyan jutok egyről a kettőre. Ezért örültem és bíztam a székesfehérvári lehetőségben, és úgy éreztem, át tudom majd lépni a Volán és a FEHA19 közötti távolságot.
– Nemcsak az sikerült, de a felnőttválogatottban is bemutatkozott már. Mekkora szerepe volt ebben fehérvári trénereinek, Kiss Dávidnak és Tokaji Viktornak, akik egyaránt a válogatott másodedzői?
– Szoros a kapcsolat a játékosok és a szakmai stáb között, sokat köszönhetek nekik. Rengeteg csapattársam is a válogatottban játszik, ez is előny. Igaz, hogy mindhárom csapatnál különbözik a taktika, de úgy érzem, erősségem, hogy könnyen tudok alkalmazkodni, bármit is kérjenek tőlem.
Péntek este 19.15-től a Hydro Fehérvár AV19 a Pustertal Wölfe együttesét látja vendégül a MET Arénában. A kék-fehérek hullámzóan kezdték el új idényüket az osztrák központú hokiligában, idegenben két nagyobb zakóba is beleszaladtak, ám hazai jégen eddig hibátlanok. Erdély Csanádék a Linz gárdáját 1–0-ra, míg az Innsbruckot 5–4-re verték meg Székesfehérváron. A pénteki ellenfél, a Pustertal Wölfe is nagyobb kilengésekkel kezdett, az eredménysorában nagyobb vereség és fölényes siker is szerepel, továbbá megverte a Salzburgot, de másnap vereséget szenvedett a Ferencvárostól. A Volán és az olasz csapat is öt mérkőzést játszott eddig, a Fehérvár hét, míg a Pustertal kilenc ponttal áll jelenleg. (B. ZS.) |