Delaney Collins: Büszkék, okosak és kemények a lányok

– Kissé váratlanul ért minket Pat Cortina távozása a magyar női jégkorong-válogatott éléről. Ön számított rá, hogy elhagyja a csapatot?
– Nem voltam benne biztos, mit tervez Pat Cortina, de természetesen átfutott az agyamon, hogy elképzelhető a változás, és ha távozik, szívesen lennék én a vezetőedző. De nem akartam túl sokat erre gondolni, amíg világossá nem váltak Pat szándékai – mondta a Nemzeti Sportnak Delaney Collins, a női jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya.

– Mikor tudta meg, hogy Cortina nem folytatja a munkát Magyarországon?
– Ha jól emlékszem, július elején, így volt némi időm, hogy felkészüljek a júliusi képességfejlesztő táborra. Eléggé hirtelen jött, de készen álltam, és nagyon izgatottan vártam a lehetőséget. Örülök, hogy rám esett a választás a válogatott élén.

– Hogyan készült a feladatra, kihívásra, ha ennyire hirtelen jött a megbízás?
– Leginkább úgy, hogy visszatekintettem az elmúlt három évre, amelyben másodedzőként dolgoztam a csapattal, összegeztem a tapasztalataimat. Megfogalmaztam magamban, mit szeretnék elérni a válogatottal, és számba vettem, mik a gyengeségei a csapatnak, amelyeknek a kiküszöbölésén keményen kell dolgozni. Olyan helyzetben vagyok, amiben mindenképpen türelmesnek kell lennem a lányokkal, hiszen az előző idény után egyelőre néhány kulcsjátékos hiányzik a keretből. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt aközött, hogy a felnőttcsapat fejlődése folyamatos legyen, és közben fiatal játékosokat hozzunk arra a szintre, hogy be lehessen őket vetni a legnehezebb versenyeken is.

– Még csak rövid ideje szövetségi kapitány. Eddig miben érzi leginkább a különbséget a másodedzői és a szövetségi kapitányi teendők között?
– Nagy a különbség abban, hogy szövetségi kapitányként rengeteg ember munkája az én felelősségem is. Ehhez a munkához hozzátartoznak olyan feladatok, mint amit a HR-esek végeznek, fontos, hogy az engem körülvevő emberek boldogok legyenek, és meglegyen mindenük, amire szükségük van a megfelelő munka elvégzéséhez és a teljesítmény eléréséhez. Másodedzőként sokkal inkább a hokira összpontosíthattam. Ez az egyik nagy különbség, a másik pedig, hogy míg másodedzőként lehettek, sőt, kellett, hogy legyenek szakmai meglátásaim, tanácsaim, szövetségi kapitányként én hozom meg a végső döntéseket is, és ezért a felelősség is engem terhel. A csapat összeállítása, a kapusok és a szakmai stáb kiválasztása, hogy milyen módon kezelem a problémákat, mind-mind rajtam múlik.

–  Mivel teltek a mindennapjai az elmúlt másfél hónapban, amióta a csapat élére került?
– Örülök, hogy megkérdezte, mert rengeteg mindent terveztem az elmúlt hetekben. Elsősorban igyekeztem átlátni, mi vár ránk a következő idényben. Számba vettem, kik alkothatják a jövő évi világbajnoki keretet, kitaláltam, hogyan fogjuk őket figyelni év közben, és azt is, mi alapján állítom össze a csapatot a felkészülési tornákra, figyelembe véve, hogy sokaknak kötelezettségei lesznek év közben Észak-Amerikában, a klubjukban vagy az egyetemen, ahova járnak. Azzal is foglalkoztam, milyen mentalitású, kultúrájú csapatot szeretnék kialakítani, hogy mire van szüksége a szakmai stábnak tőlem az egyes eseményeken, és fordítva. Illetve arra is kell figyelnem, hogy mostantól kicsit másképp kell kapcsolódnom a játékosokhoz, úgy érzem, még nyitottabbnak kell lennem, hogy bármikor bármivel fordulhassanak hozzám. Igazoltunk egy új másodedzőt is, Kristi Kehoe-t, arra is sok időt szántam, hogy megismertessem vele a csapatot, felkészítsem, mert briliáns szakember, és szerettem volna, ha jó első benyomásokat szerez Magyarországon.

–  Első megméretésén már túl is van szövetségi kapitányként. Felkészülési tornán vett részt a válogatott, amelyen a németek, a japánok és a franciák is legyőzték a mieinket. Persze „barátságos” meccsen másodlagos az eredmény, de hogyan értékeli a tornát?
– Őszintén szólva kicsit csalódott vagyok az eredmények miatt, örültem volna legalább egy győzelemnek. Ugyanakkor tudom, az a legfontosabb, hogy a lányok alkalmazkodjanak az új játékrendszerhez, és azt lássam, mindenki pontosan tudja, mit kell tennie, hogy minden egyes alkalommal, amikor összegyűlünk, kicsit jobbak legyünk, mint legutóbb. Albertville-ben nem jöttek az eredmények, amelyeket szerettünk volna, de hiszem, hogy ha folytatjuk a munkát, az eredmények is jobbak lesznek. Pozitívum viszont, hogy rengeteg fiatallal utaztunk a tornára, és akik lehetőséget kaptak, meg is mutatták, miért bíztunk bennük.

– Ha már a játékrendszert említi: mit változtat ahhoz képest, amit Pat Cortina játszatott a csapattal?
– Nem sok mindent, de például a korongkihozatalokat máshogy képzelem el, és azt is, hogyan érkezzünk meg a támadóharmadba. A védőjátékunkban is lesz némi változás, a helyezkedést illetően, de semmi olyan, amit a játékosok ne tudnának kezelni.

– Ezeken a területeken szükség van a változtatásra, de mit lát a csapat erősségének?
– Leginkább azt, hogy a játékosoktól a szakmai stábon át mindenki a lehető legjobbat akarja, és ezért hajlandó is elvégezni a szükséges munkát. Büszkék, okosak és kemények a lányok, ezért könnyű őket edzeni. Figyelnek arra, amit mondok, megfogadják a tanácsokat. A jégpályán semmitől sem félnek, rengeteg lövést blokkolnak, és olyan keményen játszanak, amennyire a legmagasabb szinten kell.

– Említette, hogy rengeteget tervezgetett az utóbbi időben. Kitűzött már rövid, közép- és hosszú távú célokat?
– Igen, mindhármat! Először is értékelni, ami Albertville-ben történt, és levonni a tanulságokat, hogy magunk mögött hagyhassuk a történteket. Középtávon a novemberi és a decemberi felkészülési tornákra szeretnénk felkészülni, ha pedig távlatokban gondolkodunk, azt mondom, a 2030-as téli olimpiát vettük célba.

– Azt hittem, a hazai világbajnokságot is megemlíti…
– Természetesen az lesz az idény legfontosabb versenye, de egyelőre legalább annyira érdekes, hogyan teljesítünk a felkészülési tornákon. Mielőtt jégre lépünk a vébén, jól kell játszanunk az edzőmeccseken, hogy aztán az ott gyűjtött megfelelő energiákat kamatoztatni tudjuk élesben. Lépésről lépésre kell haladnunk.