Keresztes Krisztián segített a Fradinak a Rangers elleni meccs előtt

R. D. P.R. D. P.
2025.12.10. 15:32
null
Keresztes Krisztián (balra) ebben az idényben már kétszer is játszott a Rangers ellen (Fotó: Getty Images)
Keresztes Krisztián, a skót élvonalbeli Dundee United légiósa elárulta a Ferencváros videóelemzőjének, hogy szerinte hol vannak a Rangers gyengepontjai. A 25 éves védő ebben az idényben két mérkőzésen is pályára lépett a zöld-fehérek soron következő ellenfelével szemben.

A Ferencváros már egy döntetlennel is bebiztosítaná a továbbjutását az Európa-ligában, a győzelem pedig jelentősen megnövelné az esélyeket a nyolcaddöntőbe kerülésre.

„A Fradi már európai szinten is egész jó csapat. A Rangersnek mostanában nem megy különösebben jól a nemzetközi porondon, de nem lehet leírni, hiszen nagy múltú klubról van szó” – mondta Keresztes Krisztián a Nemzeti Sportrádiónak.

„Látom a Rangers gyengeségeit, ezeket a Fradi videoelemzőjének is elmondtam. A széleken mögéjük lehet kerülni gyors támadókkal, legalábbis nekünk sikerült. Lehet, hogy kijavítják ezeket a hibákat csütörtökre, de én ennyivel tudtam segíteni. Ha egy Fenerbahce ellen sikerült, akkor a Rangers ellen is jók az esélyek hazai pályán” – zárta gondolatait a Dundee United védője.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
18.45: FERENCVÁROSI TC–Rangers FC (skót) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Lyon54111–2+912
  2. Midtjylland54112–5+712
  3. Aston Villa5418–3+512
  4. Freiburg5328–3+511
  5. Real Betis5328–3+511
  6. FERENCVÁROS5329–5+411
  7. Braga53119–5+410
  8. Porto53117–4+310
  9. Genk53117–5+210
10. Celta Vigo53211–7+49
11. Lille53210–6+49
12. Stuttgart5328–4+49
13. Viktoria Plzen5236–2+49
14. Panathinaikosz5329–7+29
15. Roma5327–5+29
16. Nottingham Forest52219–5+48
17. PAOK522110–7+38
18. Bologna52217–4+38
19. Brann Bergen52216–3+38
20. Fenerbahce52215–508
21. Celtic52127–8–17
22. Crvena zvezda52124–5–17
23. Dinamo Zagreb52127–10–37
24. Basel5237–706
25. Ludogorec5238–11–36
26. Young Boys5237–12–56
27. Go Ahead Eagles5234–9–56
28. Sturm Graz51134–7–34
29. Salzburg5145–10–53
30. Feyenoord5144–9–53
31. FCSB5143–8–53
32. Utrecht5142–7–51
33. Rangers5142–9–71
34. Malmö5142–10–81
35. Maccabi Tel-Aviv5141–14–131
36. Nice554–12–80

 

 

Legfrissebb hírek

Abu Fani a Crvena zvezdánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
2026.06.12. 09:54

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:47

Vancsa Zalán: A feljutás eddig a legszebb pillanat a pályafutásomban

Légiósok
2026.06.10. 17:10

Törőcsik András, a magyar futball elveszett zsenije

Magyar válogatott
2026.06.10. 15:51

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

„A Méridánál nem ismertem senkit, se edzőt, se játékost, de aztán leesett, hogy ők sem ismerik egymást”

Légiósok
2026.06.09. 17:53

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik