Sebők Balázs visszatér a finn jégkorongligába

Vágólapra másolva!
2025.05.08. 16:45
null
Sebők Balázs ismét Finnországba igazolt (Fotó: Dömötör Csaba)
Sebők Balázs a finn élvonalban szereplő HC Ässät Pori jégkorongcsapatához igazol.

A klub honlapjának csütörtöki híradása szerint a játékos szerződése két idényre szól.

A csatár szinte hazatér Finnországba, hiszen 2009 és 2023 között ott játszott, sorrendben az Oulun Kärpät, a Kajaanin Hokki, a Kalevan Pallo, majd az Ilves Tampere színeiben. Ezt követően előbb Németországban, majd a Hydro Fehérvár AV19 együttesében szerepelt, utóbbi klubtól április elején távozott, mivel saját kérésére kivásárolta magát a szerződéséből.

A 30 éves Sebők eddig összesen 390 finn bajnoki mérkőzést játszott, ezeken 198 pontot szerzett, és három érmet nyert.

„Nagyon ügyes és mozgékony center. A finn hokiban nevelkedett, jó személyiségű játékos, nagyszerűen kiegészíti majd a centereinket, és biztosan jól beilleszkedik a csapatba” – vélekedett Janne Vuorinen sportigazgató. Hozzátette: sokoldalú hokisként Sebők különböző szerepkörökben és játékhelyzetekben is bevethető, ezért úgy gondolják, hogy nagy segítségére lesz az együttesnek.

A játékos úgy fogalmazott, szeretett volna valami újat megtapasztalni, de az elmúlt egy-két idény – amit Finnországon kívül töltött – nem alakult olyan jól, ahogyan szerette volna, ezért is akart visszatérni. Sebők március végén jelezte a magyar szövetségnek, hogy egy időre el kell távolodnia a sportágtól, ezért „saját elhatározásból, ugyanakkor Majoross Gergely szövetségi kapitánnyal egyetértésben” kihagyja az idei felkészülést és világbajnokságot is.

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
8 órája

Erdély Csanád: Mindenki sikeréhes, tele tudásvággyal

Jégkorong
2025.05.04. 10:25

Majoross Gergely: Tovább kell vinnünk a saját játékunkat

Jégkorong
2025.04.30. 14:19

Erste Liga: új edzőpáros a Dunaújvárosi Acélbikáknál

Jégkorong
2025.04.23. 20:21

Változások a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretében

Jégkorong
2025.04.23. 20:16

Hadobás Zétény győztes gólt lőtt az ECHL-ben

Jégkorong
2025.04.23. 16:50

30 főre szűkült a vb-re készülő magyar férfi jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
2025.04.20. 12:04

A magyar férfi jégkorong-válogatott ismét két góllal győzte le Norvégiát

Jégkorong
2025.04.19. 18:30
Ezek is érdekelhetik