ICEHL: végig hátrányban volt, s szorosan, de kikapott a Fehérvár a Salzburgtól

Vágólapra másolva!
2025.03.02. 18:44
Az első meccsen nem jött össze a bravúr a Volánnak (Fotó: Dömötör Csaba)
A Hydro Fehérvár AV19 3–2-re kikapott a Red Bull Salzburgtól az osztrák jégkorongliga (ICEHL) negyeddöntőjének első mérkőzésén.

 

SOROZATBAN AZ ÖTÖDIK IDÉNYBEN ért oda a Fehérvár az osztrák központú hokiliga legjobb nyolc csapata közé, a kék-fehérek útja ezúttal a rájátszáskvalifikáción át vezetett el idáig. A magyar csapatot az alapszakaszban második helyen végző Salzburg választotta ki, a párharc Ausztriában kezdődött meg.

A mérkőzés elején kiegyenlített játék zajlott a jégen, aztán az ötödik percben megszerezte a vezetést a Salzburg, Peter Schneider lövését, úgy tűnt, megfogta Rasmus Reijola, ám a korong megállt a kapus két mamutja között, s onnan Benjamin Nissner Anze Kuralt szorításban be tudta piszkálni a pakkot, más kérdés, hogy a hazaiak csatára mindkét lábával a kisles területén állt. Nem törte meg a Fehérvárt a kapott gól, egyenrangú partnerként több lehetőségük is adódott a vendégeknek. Anze Kuralt és Sebők Balázs állt a legközelebb az egyenlítéshez, de Atte Tolvanen eszén nem tudtak túljárni.

A középső játékrész elején a Red Bull húsz másodperc alatt kihasznált egy emberelőnyt, Nissner nyúlt bele egy távoli lövésbe. A helyi hangosbemondó még be sem mondta a gólszerzőt, szépített a Volán, Cameron Gaunce ugratta ki remek ütemben Erdély Csanádot, aki kicselezte Tolvanent és belőtte a ziccert. Elkapta a fonalat a Fehérvár, de a hazaiak is veszélyes kontrákat vezettek. A harmad második felében keveset folyt egyenlő létszámban a játék, ám ebből egyik fél sem tudott profitálni.

Az utolsó húsz perc salzburgi helyzetekkel kezdődött, a Fehérvár nem igazán találta az utat Tolvanen kapuja felé. Hét perccel a vége előtt Gaunce emelte ki csúnyán a korongot a palánk felett, a játékvezetők ezt kiállítással büntették, és emberelőnyben Peter Schneider talált be. Nehéz helyzetbe került a Volán, aztán emberelőnyben zárkózhatott volna, de nem sikerült, sőt, majdnem az RBS szerezte meg a mindent eldöntő gólt. Öt az öt ellen sem adta fel a Fehérvár, azonban az erőfeszítések sajnos csak az utolsó másodpercekben látszódtak az eredményjelzőn, Anze Kuralt kozmetikázott a legvégén. A Salzburg 3–2-re nyert, a párharc kedden Fehérváron folytatódik.

JÉGKORONG
Osztrák liga (ICEHL), negyeddöntő, 1. mérkőzés
FC Red Bull Salzburg (osztrák)–Hydro Fehérvár AV19 3–2 (1–0, 1–1, 1–1) 
Salzburg, 2781 néző. V: Piragic, Zrnic, Nothegger, Zgonc. 
SALZBURG: Tolvanen – Robertson (1), Murphy (2) / Genoway, Lewington / Sinn, Nienhuis / Stapelfeldt, Auer – RAFFL (2), NISSNER 2, SCHNEIDER 1 (1) / Kraus, Rowe, Kosmachuk / Thaler, Baltram, Bourke / Hochkofler, Wukovits, M. Huber. Edző: Oliver David
FEHÉRVÁR: Reijola – Atkinson, Campbell / Gaunce (1), Messner / Stipsicz, Stajnoch / Kiss R. – Varga B., Hári, KURALT 1 / ERDÉLY 1, Sebők, Terbócs / Cheek, Berger, Brown / Magosi, Németh, Mihály. Edző: Kiss Dávid
Kapura lövések: 33–22.  
Emberelőny-kihasználás: 4/2, ill. 5/0
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Salzburg javára

 

Legfrissebb hírek

Hokiünnep Fehérváron, kezdődik a Magyar Kupa négyes döntője

Jégkorong
2026.01.31. 07:04

Az FTC és a Fehérvár is kikapott az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.28. 21:48

Kikapott hazai jégen a Volán és az FTC is az osztrák jégkorongligában

Jégkorong
2026.01.24. 20:50

Hári János: Reméljük, sűrűbben váltunk majd az agresszívebb taktikára!

Jégkorong
2026.01.24. 09:05

Otthon kapott ki a Ljubljanától a Volán az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.23. 21:45

Bő másfél hónap alatt másodszor verte meg az FTC a címvédő Salzburgot az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.21. 21:04

Jégkorong Magyar Kupa: a címvédő és a DVTK kezdi a négyes döntőt

Jégkorong
2026.01.20. 13:45

Ismét hosszabbításban kapott ki a Volán

Jégkorong
2026.01.17. 22:02
Ezek is érdekelhetik