Női jégkorong olimpiai selejtező: Nem volt kérdés, ki nyer – Odnoga Lotti

D. Á./MTID. Á./MTI
2025.02.06. 19:50
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Odnoga Lotti, a bremerhaveni olimpiai selejtezőt a szlovákok elleni 3–1-es győzelemmel kezdő magyar női jégkorong-válogatott hátvédje szerint nem volt kérdés, melyik csapat nyeri a csütörtöki nyitó meccset.

 

„A kapott gólig is jól játszottunk, a szlovák gól nem tört meg minket, hamar egyenlítettünk. Aztán a harmadik harmadban egyértelművé tettük, ki a jobb. Nem volt kérdés, ki nyer” – mondta az MTI-nek Odnoga, aki elárulta: Pat Cortina szövetségi kapitány azt kérte tőlük a második szünetben, hogy higgyék el, övék lesz a következő találat.

„Úgy kezdtünk, hogy a szlovákok ne élvezzék a meccset, és ez végig érezhető volt. A jó kezdés csak az alap, nem egy győzelemért jöttünk” – tette hozzá.

A győztes gólt szerző Jókai-Szilágyi Kinga kiemelte, két fontos pillanatban is sikerült betalálni.

„Amikor 1–0-ra vezettek a szlovákok, fontos volt, hogy belőjük az emberelőnyt. Belőttük. Majd amikor 1–1-gyel kijöttünk a harmadik harmadra, az volt a fontos, hogy mi szerezzük meg a következő gólt. Ez is bejött. Örülök, hogy a gólommal tudtam lélektanilag segíteni a csapatot” – mondta. Hozzáfűzte, hogy mivel csak a negyedik sorban kapott helyet eredetileg, így kevesebb jégideje volt, de amikor beküldték cserére, igyekezett maximumot nyújtani.

„A gólomnál Mayer Fruzsina látta, hogy van lehetőségem belenyúlni a lövésbe, szépen, erősen a botomra tette a korongot. Örülök, hogy így pattant” – fogalmazott.

Az egyenlítést hozó találat szerzője, Huszák Alexandra is hangsúlyozta: tudatosan készültek arra, hogy a szlovákok ne tudjanak nekik ugrani.

„Az elejétől mi irányítottunk azzal, hogy inkább nálunk volt a korong. Már akkor is a remekül védő szlovák kapuson múlott, hogy nem mi vezettünk. A bekapott gólra jól reagáltunk, szerencsére sikerült betalálnom. Csapatként voltunk jobbak” – vélekedett.

A több kulcspillanatban nagyokat védő, összesen 25 szlovák lövést hatástalanító Németh Anikó fontosnak tartotta, hogy végig nyugodtak, higgadtak tudtak maradni, amikor az első gólt bekapták, akkor is nyugtatták egymást.

„Nem volt »mindennek vége hangulat, nem törtünk meg. Ezért a szlovákok nem tudtak élni a lélektani előnnyel. Maradtunk a kitűzött tervnél, és tulajdonképpen nem volt félnivalónk. Jobbak voltunk. Talán estig örülünk ennek a győzelemnek, de péntektől már a következő feladatra összpontosítunk” – mondta.

A magyarok szombaton az osztrák, vasárnap a házigazda németekkel találkoznak. A bremerhaveni négyes győztese jut ki a jövő évi milánói-cortinai olimpiára. Amennyiben az oroszokat kizárják onnan, akkor a három selejtezős torna legjobb másodikja is kvótához jut.

 

Legfrissebb hírek

Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

Jégkorong
14 órája

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

Jégkorong
2026.08.31. 08:46

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
2026.08.31. 00:12

Női jégkorong: Seregély Míra szerint jó tornát zártak Füssenben

Jégkorong
2026.08.26. 07:59

Kiélezett mérkőzésen vereséggel zárt a magyar női jégkorong-válogatott Füssenben

Jégkorong
2026.08.22. 18:12

A női hokiválogatott kikapott a franciáktól a NEK-ben

Jégkorong
2026.08.21. 19:01

Fölényes győzelemmel kezdett a magyar női jégkorong-válogatott

Jégkorong
2026.08.20. 21:19