Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

2026.09.23. 14:09
null
Fotó: MJSZ
Hét légiós szerepel a magyar női jégkorong-válogatott keretében a jövő heti, mátyásföldi Négy Nemzet Tornán.

A magyar szövetség honlapjának szerdai beszámolója szerint Delaney Collins szövetségi kapitány csapata csütörtökön Szlovákiával, pénteken az elitvilágbajnokságra készülő Japánnal, szombaton pedig Franciaországgal találkozik.

A keretbe három kapus, nyolc hátvéd és 12 csatár kapott meghívót. A válogatott hétfőtől készül közösen.

„A torna legfontosabb célja, hogy a legutóbbi, Németország ellen augusztusban játszott mérkőzésünkre építsünk. Azon nagyon jól játszottunk, és szeretnénk ezt a teljesítményt tovább vinni a mostani tornára is” – nyilatkozta a szakvezető.

Hangsúlyozta: abban kell fejlődniük, hogy mindhárom mérkőzésen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtsanak. Korábban általában két meccsen tudtak következetesen jól játszani, de a kanadai edző szerint nagyon fontos, hogy megtanuljanak mindhárom találkozóra megfelelően felkészülni és a legjobbjukat nyújtani.

Collins szerint az egyik kihívást az jelenti a mátyásföldi torna előtt, hogy mindhárom ellenfél nagyon eltérő játékstílust képvisel, ezért a megfelelő felkészülés és videoelemzés különösen fontos lesz.

A versenynaptár átalakítása miatt a mostani szezonban nem lesz világbajnokság, a következő divízió I/A vb-re jövő novemberben kerül sor Milánóban.

NŐI JÉGKORONG
A mátyásföldi torna programja
Október 1., csütörtök
15.00: Franciaország–Japán
18.30: Szlovákia–Magyarország
Október 2., péntek
15.00: Szlovákia–Franciaország
18.30: Magyarország–Japán
Október 3., szombat
13.00: Japán–Szlovákia
16.30: Magyarország–Franciaország

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Németh Anikó (MAC Budapest), Takács Noémi Zoé (MAC Budapest), Tóth Zsófia (HKB)
Hátvédek: Faragó Luca (HKB), Hajdu Lili (HKB), Koncz Boglárka (HKB), Kornyilov Anna (MAC Budapest), Mayer Fruzsina (HKB), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (Skelleftea, svéd), Szabó Bonita (Rheintal Future, svájci)
Csatárok: Bátyi Boróka (BJA), Hiezl Réka Effi (Shattuck St. Mary’s, amerikai), Horváth Imola (MAC Budapest), Kapocsi Anna (HKB), Leidt Madeline (Frölunda, svéd), Metzler Regina (Mercyhurst University, amerikai), Pázmándi Zsófia (SDE, svéd), Sághy Lara (HKB), Seregély Míra (EV Zug, svájci), Simon Viktória (MAC Budapest), Tamás Helga (Vasas), Tóth Flóra (MAC Budapest)

 

Legfrissebb hírek

Női kosár Eb-selejtező: tizenegy vb-negyeddöntős a magyar válogatott keretében

Kosárlabda
2026.10.30. 15:49

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

Odnoga Lottit meghívták a Toronto Sceptres edzőtáborába

Jégkorong
2026.10.08. 08:58

Jégkorong: szétlövés után Franciaország nyert, harmadik lett Magyarország a Négy Nemzet Tornáján

Jégkorong
2026.10.03. 19:10

Jégkorong: szoros meccsen kikaptunk Japántól a női Négy Nemzet Tornáján

Jégkorong
2026.10.02. 21:07

Jégkorong: női válogatottunk kapitánya bekerült a Vancouver edzői stábjába

Jégkorong
2026.10.02. 07:48

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Slot után Iraolának sem kell Chiesa – megvan a Liverpool BL-kerete

Bajnokok Ligája
2026.09.04. 11:20