Az IIHF nemet mondott az oroszok és a fehéroroszok visszatérésére

2025.02.04. 16:16
Fotó: IIHF
Az orosz és a fehérorosz klubcsapatok, valamint válogatottak a következő idényben sem vehetnek részt a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) versenysorozataiban.


Az IIHF vezetőtestületének keddi döntését azzal indokolták, hogy továbbra sem garantálható a mérkőzések biztonságos megrendezése a két ország csapatainak részvételével. A témával legközelebb jövő májusban foglalkoznak, tehát az oroszok és a fehéroroszok legkorábban a 2026–2027-es szezonban térhetnek vissza.

Az oroszok – mind férfi, mind női vonalon – világranglistás helyükkel már kivívták a részvétel jogát a jövő évi olimpián, de ötkarikás szereplésük kapcsán nem az IIHF, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az illetékes. Ugyanakkor a NOB dönthet úgy, hogy a részvétel, illetve a kizárás témájában visszaadja a döntés jogát az IIHF-nek.

Könnyen elképzelhető, hogy az oroszok olimpiai szereplésével kapcsolatos végső döntés a magyar női válogatottat is érinteni fogja, a nemzeti csapat ugyanis csütörtöktől olimpiai selejtezőtornán szerepel. A kiírás szerint a három torna győztese jut ki a jövő évi téli játékokra, ám amennyiben az oroszok végül nem szerepelhetnek Olaszországban, úgy minden bizonnyal a legjobb második is ott lehet majd az olimpián.

 

Legfrissebb hírek

A BJA negyedszer is legyőzte az Újpestet, elődöntős az Erste Ligában

Jégkorong
13 órája

Hét ellenféllel tíz felkészülési mérkőzést játszik a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
21 órája

Milánó 2026: Jack Hughes nem kapja meg a korongot, amellyel a győztes gólt szerezte

Téli olimpia 2026
2026.03.19. 16:41

Jégkorong: Papp Adrián megvillant az Erste Liga rájátszásában

Utánpótlássport
2026.03.19. 09:13

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
2026.03.19. 08:31

Erdély Csanád: Megpróbálunk felülni erre a hullámra és minél tovább siklani

Jégkorong
2026.03.18. 10:25

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.16. 21:08

Osztrák hokiliga: tartotta a lépést a Klagenfurttal, de kikapott a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.15. 20:53
Ezek is érdekelhetik