Erste Liga: orosz KHL-bajnok csatárral erősített a Debrecen – hivatalos

2024.06.25. 11:48
Anton Senfeld érkezését kedden hivatalos honlapján jelentette be a DEAC
Anton Senfeld személyében orosz KHL-bajnok csatárral erősített a jégkorong Erste Ligában érdekelt DEAC.

A klub keddi bejelentése szerint a 30 éves támadó – aki 2014-ben a Metallurg Magnyitogorszkkal lett aranyérmes az orosz bázisú profiligában – az előző idényben nyolc találkozót játszott a KHL kínai együttesében, a Kunlun Red Starban, az idény többi részében a másodosztályban lépett jégre. Megfordult a Lada Togliatti, a Torpedo Nyizsnyij Novgorod és a Novoszibirszk alakulatában is.

Senfeld tizenkét évet húzott le a világ második legmagasabban jegyzett bajnokságában, amelyben 486 mérkőzésen 193 pontot (64 gól, 129 gólpassz) szerzett.

„Az előző idény végén sokat gondolkodtam azon, hol folytassam a pályafutásomat, majd egy nap az ügynököm jelezte, hogy érdeklődnek irántam Magyarországról” – mondta az orosz hokis. 

„Felhívtam az Erste Ligában játszó orosz barátaimat, érdeklődtem a tapasztalataikról, és nagyon jó véleménnyel voltak az itteni bajnokságról. Korábban már jártam Budapesten, így nem ismeretlen számomra az ország. Miután beszéltem a családommal, úgy döntöttem, belevágok, és elfogadom a DEAC ajánlatát. Úgy érzem, szükségem is van az új impulzusokra, kihívásokra. Az előző idényben nem éppen úgy alakult, ahogy elterveztem, keveset játszottam, de engem ez csak jobban motivál. Szeretném bizonyítani, hogy még hasznára tudok lenni egy csapatnak, emiatt is nagyon várom az új szezont Debrecenben” – tette hozzá Senfeld.

 

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: három játékosával hosszabbított a Corona Brasov

Jégkorong
Tegnap, 16:53

Az átalakult FEHA19-nél továbbra is a játékosok fejlesztése a fő cél

Jégkorong
2026.08.27. 11:14

Gólerős csatárral erősített a DVTK jégkorongcsapata

Jégkorong
2026.08.26. 14:05

Orosz, fehérorosz és két magyar érkezett a DEAC jégkorongcsapatához

Jégkorong
2026.08.24. 16:32

Erste Liga: Újpesten kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK

Jégkorong
2026.08.12. 19:32

Szita Donát sérülései miatt a visszavonulás mellett döntött

Jégkorong
2026.08.09. 13:34

Nagy Krisztián: A BJA-hoz húzott a szívem

Jégkorong
2026.08.07. 13:17

Erste Liga: a magyar bajnokhoz igazolt a FEHA ponterős csatára

Jégkorong
2026.08.07. 09:31