Jégkorong: Bolzanóban szeretnénk visszavágni Japánnak ezért a vereségért – Kiss Dávid

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2024.02.11. 11:30
null
A magyar férfi jégkorong-válogatott 2–1-re kikapott Japántól a budapesti olimpiai előselejtezőn, így elszálltak a téli ötkarikás álmok. Kiss Dávid szerint rengeteg energiát emésztett fel, elvitték a fókuszt a felesleges és buta kiállítások.

A magyar válogatott másodedzője szerint ez volt a vereség fő oka amellett, hogy a sok helyzet ellenére csak egy gólt sikerült szerezni a mérkőzésen. A visszavágásra azonban nem kell sokat várni, hiszen április 28-án éppen a japánok ellen lépünk először jégre a divízió I/A csoportos világbajnokságon. 

„Bolzanóban szeretnénk visszavágni nekik ezért a vereségért. Min kell ezért változtatni? Úgy gondolom, sok mindenen, az már egy egészen más sztori lesz, hiszen egy világbajnokságról beszélünk. Addig meg kell találnunk a megfelelő csapatot, a megfelelő embereket. Úgy érezzük, voltak néhányan, akik nem tudták azt nyújtani, amit elvárunk tőlük. Meglátjuk, hogy a vezetőedző szeretne-e egy kis vérfrissítést és fiatalokat tenni a csapatba” – mondta az NSO Tv-nek.

Videónkban kitér arra is, amiről Sofron István beszélt, miszerint a japánok második gólját kapusakadályozás előzte meg, s ezt videóznia kellett volna a játékvezetőknek. 

JÉGKORONG
FÉRFI OLIMPIAI SELEJTEZŐ (BUDAPEST, TÜSKECSARNOK)
3. FORDULÓ
JAPÁN–MAGYARORSZÁG 2–1 (0–0, 0–1, 2–0)
Budapest, Tüskecsarnok, 1929 néző. Vezette: Mrkva (cseh), Wourenheimo, Mäkinen (mindketten finnek), Ugolini (francia)
JAPÁN: NARISZAVA – Jamada, Isida / Hajata, HALLIDAY 1 /Szato H., Jonejama / Ocu J., Minosima – Hitoszato, NAKADZSIMA S. 1, Hirano (1) / Szuzuki (1), Oszava (1), Ocu K. / Iszogai, Nakadzsima T., Takagi / Nakajasiki, Irikura, Szato K. Edző: Perry Pearn
MAGYARORSZÁG: BÁLIZS – Stipsicz (1), Fejes / Falus, Kiss R. / Hadobás, Horváth M. / Ortenszky – ERDÉLY CS. (1), Hári J., Galló / Sofron 1, Sebők, Mihály Ákos / Nemes, Németh K., Terbócs / Nagy G., Horváth B., Sárpátki. Edző: Don MacAdam
Kapura lövések: 20–37
Emberelőny-kihasználás: 7/1, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Perry Pearn: – Türelmesek voltunk, és támaszkodhattunk kapusunk teljesítményére, de a komplett védekezésünket dicséret illeti. Jól reagáltunk a kipattanókra, és jól tereltük a pálya széle felé a magyarokat, jobban, mint ahogyan a litvánok és a spanyolok ellen csináltuk.
Szilassy Zoltán (másodedző): – Egyszerűen több gólt kellett volna lőni, eggyel nehéz meccset nyerni, a kettő kapott rendben van. Sok kiállításunk volt, akárcsak az első két meccsen. Megvoltak a helyzeteink, de jobban dolgoztak a japánok, főleg a második találatuk tunkolós, mocskos gól volt, ebben kellett volna nekünk is jobbnak lenni, akár öt az ötben is, még jobb kapu előtti jelenléttel, több lövéssel, második szándékkal. Ezekben most ők jobbak voltak, megérdemelték.

Litvánia–Spanyolország  2–0 (1–0, 1–0, 0–0)

A selejtezőtorna végeredménye: 1. Japán 9 pont, 2. Magyarország 6 pont, 3. Litvánia 3 pont, 4. Spanyolország 0 pont

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong-vb: keretszűkítés után 31 játékos maradt a magyar válogatottban

Jégkorong
2026.04.28. 19:27

Hokisaink másodszor is kikaptak Japántól

Jégkorong
2026.04.25. 20:59

Japán és Svájc is nyert a magyar jégkorongcsapatok ellen

Jégkorong
2026.04.24. 22:52

Hatot kapott első svájci meccsén a vb-re készülő hokiválogatott

Jégkorong
2026.04.23. 22:21

Férfi hoki: kemény erőpróba következik Svájc ellen

Jégkorong
2026.04.23. 11:20

Jégkorong: kettéosztotta a vb-re készülő keretet a szakmai stáb

Jégkorong
2026.04.21. 17:16

Jégkorong: változások a vb-re készülő magyar válogatott keretében

Jégkorong
2026.04.20. 13:50

Dobos volt a hős, Lewandowski gólja sem segített a lengyeleken

Jégkorong
2026.04.17. 21:23
Ezek is érdekelhetik