Erste Liga: Újpesten kiakadtak a gyergyóiak durvaságai miatt

V. J./MTIV. J./MTI
2023.11.25. 12:09
null
Illusztráció: UTE Jégkorong
Hosszú kihagyás vár két újpesti jégkorongozóra, Sam Coattára és Szabó Dánielre, akik csütörtökön sérültek meg a Gyergyói HK ellen 4–2-re megnyert Erste Liga-mérkőzésen.


A lila-fehér klub közleménye szerint Sam Coatta olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy ebben a szezonban már nem is léphet jégre, mivel arccsontja jelentősen elmozdult a törés következtében, emellett „a bal szemüreg alapjának stressztörése, a bal arcüregének több oldali törése és az orr többszörös, szintén elmozdulással járó törése igazolódott”.

„Az eddig elkészült vizsgálatok alapján több lemez és csavar segítségével hozzák rendbe arckoponyáját. Mivel sérülése idegeket, és izmokat is érint, sajnos a teljes, maximális felépülés sem garantált jelenleg” – írta az UTE, amely felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte a gyergyói együttes néhány játékosának sportszerűtlen magatartását.

Coatta sérülését okozó Mike Dalhuisent pénteken négy találkozóra eltiltotta a fegyelmi bizottság, mivel a holland légiós a meccs első percében mindkét kesztyűjét eldobva verekedést kezdeményezett ellenfelével, az esetnél agresszorként lépett fel.

A másik újpesti hokis, Szabó Dániel emlékezetkieséssel járó agyrázkódást szenvedett, miután hátulról érkező ütés nyomán fejével a palánknak csapódott.

Az UTE jégkorongszakosztálya a történtek után felszólította a magyar szövetséget, a Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezetét és az Erste Liga valamennyi szereplőjét, hogy a helyzetet kiemelten kezelve tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a versenysorozat biztonságosabb körülményeket teremtsen a játékosok számára. A klub egyúttal javasolja a szabályok szigorítását.

A csütörtöki találkozón az éllovas UTE 4–2-re legyőzte a címvédő Gyergyót.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 14:14

Újpesten továbbra is építenek a saját nevelésű fiatalokra

Jégkorong
2026.07.22. 11:08

Erste Liga: Érkezők és távozók Újpesten

Jégkorong
2026.07.09. 11:35

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Szilassy Zoltán: Felfelé lógunk ki az Erste Ligából

Jégkorong
2026.06.18. 08:32

Öttusa: aranyak és arányok az UTE utánpótlásában

Utánpótlássport
2026.06.09. 18:09