Jégkorong: A felkészülés során ez volt a legjobb mérkőzésünk – Rajna Miklós

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.05.05. 07:02
Bár a magyar férfi jégkorong-válogatott 4–2-re kikapott a szlovénoktól az MVM Dome-ban rendezett mérkőzésen, Rajna Miklós arról beszélt az NSO Tv-nek, hogy a felkészülés során most játszott a legjobban a csapat. A védekezés is jobban működött, és a taktika nagy része is már a fejekben van. 

„A felkészülés során ez volt a legjobb mérkőzésünk, mindenki odatette magát, amennyire csak tudta. Sajnos egy szerencsétlen góllal kikaptunk a végén, én is hibáztam, néhány centiméterrel beljebb álltam a kapuvasnál, s a szlovénoknak éppen csak átpörgött a korong a gólvonalon. Megérdemeltük volna legalább a hosszabbítást, de nem így alakult. Reméljük, hogy a világbajnokságon majd nekünk fognak bepattani azok a korongok, amelyek a felkészülés alatt az ellenfeleknek” – mondta Rajna Miklós.

Videónkban kapusunk bővebben is beszél arról, hogyan működik előtte a védelem, illetve miért tudtak úgy játszani a szlovénok ellen, mintha egy tétmeccs lenne. Továbbá, az is szóba kerül, milyen volt jégkorongozni az MVM Dome-ban. Végül pedig arra is választ ad, bosszantotta-e, hogy a második kapott gól előtt Szabó Bence bottal leütötte a fejéről a sisakot.


JÉGKORONG
Vb-felkészülési mérkőzés
MAGYARORSZÁGSZLOVÉNIA 2–4(1–2, 1–0, 0–2)
MWM Dome, 7363nézőV.:Babic, Soós, Kis-Király, Váczi D.
MAGYARORSZÁG:Rajna – Stipsicz, Fejes / Szabó B., Hadobás / Kiss R., Horváth M. / Garát, Pozsgai – Sebők, Hári J.(1),Galló1/ Erdély Cs., Bartalis I., Sofron(1)/ Nagy G., Papp K., Terbócs / Csányi, Nagy Krisztián, VINCZE P1.Szövetségi kapitány:Kevin Constantine
SZLOVÉNIA:Kroselj – Gregorc1,Pavlin / Crnovic, Podlipnik(1)/ Cepon, Masic / Stojan – Jeglic(1),Urbas, Verlic(1)/ DROZG1,Simsic(1),Tomazevic1/ CIMZAR1,Pance, Zajc / Bericic, Koblar, Maver.Szövetségi kapitány:Matjaz Kopitar
Kapura lövések:32–35.Gól – emberelőnyből:6/1, ill. 5/1.

Legfrissebb hírek

Női kosár Eb-selejtező: Gáspár Dávid szeretné, ha idegenben karakteresebbek lennének a szlovénok

Kosárlabda
2026.03.19. 16:06

Oblak nem játszik Budapesten, Újpest- és MTK-játékos a szlovén keretben

Magyar válogatott
2026.03.17. 12:17

Svédország és Spanyolország is kijutott a női kézilabda Európa-bajnokságra

Kézilabda
2026.03.07. 21:22

Erdély Csanád: Feljöttünk a víz fölé, és vettünk egy nagy levegőt

Jégkorong
2026.03.07. 09:35

Szlovén győzelem a síugrók vegyescsapat-versenyében a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.10. 21:16

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
2026.02.03. 18:28

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Kikaptunk a szlovénoktól, vélhetően elúszott az elődöntő a kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.25. 17:12
Ezek is érdekelhetik