NHL: minden meccs vége 4–3 lett

Vágólapra másolva!
2022.10.20. 09:09
null
Pionkot (középen)okkal ünnepelték (Fotó: Getty Images)
A Winnipeg Jets hosszabbítás után 4–3-ra győzött a címvédő Colorado Avalanche otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.

A kanadai együttes már 3–1-re is vezetett, ekkor még egyenlített a rivális, azonban Neal Pionk bombája eldöntötte a bónuszpont sorsát. A vendégek hátvédjének ez volt a második gólja a találkozón, és pályafutása során először szerzett gólt a ráadásban. A Jetsnél koronavírus-fertőzés miatt még mindig hiányzik Rick Bowness vezetőedző. A hazaiaknál Valerij Nyicsuskin sorozatban negyedik meccsén talált be, míg Mikko Rantanen két góllal és egy gólpasszal zárta az estét.

A denveri klub bejelentette, hogy csapatkapitánya, Gabriel Landeskog térdműtét miatt csak január közepe táján térhet vissza. A 29 éves sztár a Stanley Kupa-menetelés alatt 20 playoff-mérkőzésen 22 pontot (11 gól, 11 gólpassz) gyűjtött, előtte pedig az alapszakaszban 51 találkozón 59-et (30, 29).
A floridai Sunrise-ban Carter Verhaeghe kétszer volt eredményes az eddig veretlen Philadelphia Flyers ellen a helyi Panthers első hazai összecsapásán. Érdekesség, hogy a csatár a tavalyi nyitó otthoni fellépésén is duplázott.

A nap harmadik meccsén is 4–3-as végeredmény született: a St. Louis Blues ráadásban győzött Seattle-ben. Justin Faulk kétszer talált be, közte a hirtelen halálban.

NHL
ALAPSZAKASZ

Florida Panthers–Philadelphia Flyers 4–3
Colorado Avalanche–Winnipeg Jets 3–4 – hosszabbítás után
Seattle Kraken–St. Louis Blues 3–4 – h. u

Legfrissebb hírek

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Amerikai sportok
2025.12.24. 07:42

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2025.12.23. 07:31

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2025.12.22. 09:18

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.12.21. 08:17

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:48

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20

Sorozatban ötödször nyert a keleten vezető Hurricanes

Amerikai sportok
2025.12.18. 07:35

Történelem az NHL-ben: megvan az első 1000 pontos német!

Jégkorong
2025.12.17. 08:07
Ezek is érdekelhetik