Erste Liga: Vas János visszatért a DVTK Jegesmedvékhez

2022.08.02. 17:16
null
Vas János visszatért a DVTK Jegesmedvékhez (Fotó: dvtk.eu)
Vas János visszatért a DVTK Jegesmedvékhez, és a jövőben nemcsak a jégkorong Erste Ligában szereplő felnőttcsapatban szerepel, hanem a klub utánpótlásában lesz edző – írja az MTI.


A játékos elmondta, nagy öröm számára, hogy rövid kitérő után újra Miskolcon játszhat. Az új szerződését kedden írta alá, és ez alapján nemcsak a profik között játszik majd, hanem az U8-as és U10-es korosztály egyik edzője is lesz.

Vas János az utolsó magyar hokis, akit az észak-amerikai profiligába (NHL) drafoltak, a Dallas Stars 2002-ben foglalta le a játékjogát, és a texasiak tartalékegyüttesében szerepelhetett. Ezt követően három idényt játszott Svédországban, kettőt a francia élvonalban, kettőt Csehországban és kettőt a Fehérvár együttesében. A csatár 2017-ben érkezett először a DVTK Jegesmedvékhez. Első idényében Erste Liga-döntőbe jutott a csapattal, tette ezt úgy, hogy az alapszakasz pontkirálya lett, valamint elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a klub története második Magyar Kupa győzelmét könyvelhette el.

A következő évadban már a szlovák bajnokságban játszott, az alapszakasz során a liga legjobb pontszerzőihez tartozott az 54 meccsen elért 49 pontjával. A következő két évadban már a miskolciak csapatkapitánya volt. A legutóbbi évadot a francia Chamonix együttesénél kezdte, majd ugyanebben az évadban a szlovák élvonalba igazolt és a HC Presov csapatával jutott be a rájátszásba.

Vas klubsikerei mellett egész pályafutása során meghatározó tagja a magyar válogatottnak is, amellyel – játékosként egyedüliként – háromszor is történelmet írt. Szapporóban, Krakkóban és most májusban Ljubljanában is feljutott a világelitbe.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: Gajdó Tamás a nyolcadik brassói szezonjára készül

Jégkorong
2026.07.01. 19:26

Az élmezőny és az alsóház hozta a papírformát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
2026.07.01. 10:15

Erste Liga: hosszabbított orosz hátvédjével a FEHA19

Jégkorong
2026.06.30. 16:31

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
2026.06.30. 14:38

Erste Liga: Farkas Roland marad a magyar bajnoknál

Jégkorong
2026.06.26. 11:02

Jégkorong: ponterős hátvédjével hosszabbított a DEAC, marad a Fradinál Horváth Milán

Jégkorong
2026.06.25. 18:09

Erste Liga: Djumics marad Miskolcon, lengyel csatár Dunaújvárosban

Jégkorong
2026.06.24. 23:44

A felszerelést irodára cseréli Miskolczi Márk

Jégkorong
2026.06.22. 07:06
Ezek is érdekelhetik