Gyász: elhunyt a legendás cseh jégkorongozó, Jan Suchy

Vágólapra másolva!
2021.08.25. 16:30
null
Jan Suchy (1944–2021)
Hetvenhat éves korában elhunyt Jan Suchy, a csehek legendás jégkorongozója. Az egykori kiváló hátvéd szülővárosban, Havlíckuv Brodban halt meg – számolt be róla az MTI a nemzetközi szövetség (IIHF) honlapján megjelent hír alapján.

 

Amint Tomás Král, a cseh szövetség elnöke kiemelte: Suchy a cseh(szlovák) aranygenerációhoz tartozott, noha világversenyen nem nyert aranyérmet, ugyanakkor mindmáig az egyetlen védő, aki gólkirály lett hazája bajnokságában, az 1968–1969-es szezonban elért bravúrját sem előtte, sem utána nem tudták a posztján játszók elérni.

Suchy 16 idényt játszott a Dukla Jihlavában, és hétszer lett bajnok, majd pályafutása vége felé rövid időre megfordult Ausztriában és az NSZK-ban. Az 1968-as olimpián ezüstérmes lett a csehszlovák válogatottal, míg a világbajnokságokon négy ezüst- és két bronzérme volt. Négyszer választották be vb-n az All Star-csapatba, 1969-ben és 1971-ben pedig ő lett a legjobb hátvéd.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
17 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
20 órája

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
22 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57
Ezek is érdekelhetik