Erste Liga: nem kell újrajátszani a Vasas–FTC meccset, marad a 4–2

nemzetisport.hu  nemzetisport.hu
2021.02.02. 14:58
null
A Vasas örülhet végül a három bajnoki pontnak (Fotó: Földi Imre)
A Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) szakmai bizottsága jóváhagyta az Opten Vasas fellebbezését, így nem kell újrajátszani a december 30-án rendezett Vasas–Ferencváros Este Liga-mérkőzést, maradt a pályán született 4–2-es angyalföldi siker – jelentette az MTI.

A meccset a zöld-fehérek játékvezetői műhibára hivatkozva óvták meg és az első fokon eljáró versenyiroda az újrajátszás mellett döntött. A Vasas ezt követően azért fordult a szövetséghez, mert az FTC-Telekom nem tartotta be az óvás szabályait, melyek szerint a beadvánnyal egyidejűleg be kell fizetni az óvás díját a szövetség számlájára.

„A Szakmai Bizottság megvizsgálta a benyújtott fellebbezést, és helyt adott annak. Egyúttal megsemmisítette a versenyirodai határozatot és jóváhagyta a találkozó pályán született 4–2-es végeredményét. A kérelmet ugyanis annak beérkezésekor érdemi vizsgálat nélkül el kellett volna utasítani, mert nem tartalmazta az eljárási díj befizetésének igazolását, ezáltal az FTC-Telekom óvása nem volt szabályszerű” – indokolta mostani döntését a szakmai bizottság.

A mérkőzésen a Vasas 3–2-es vezetésénél a ferencvárosi Mitch Versteeg a támadó kék vonalról rálőtte a korongot a kapura, amelybe azonban közvetlenül a kapu előterében csapattársa, Justin Hodgman a levegőben beleért, az oldalsó kapuvasra pattintva azt, majd a kapuvasról kipattanó korongot második szándékból a kapuba juttatta. Az alapvonali játékvezető ekkor gólt ítélt.

A játékvezető videoelemzést rendelt el, és végül az FTC-Telekom által szerzett gólt érvénytelenítette, magas botra hivatkozva. Ugyanakkor a ferencvárosi játékos nem a magas bottal történő korongérintés közvetlen eredményeként szerezte a gólt, hanem második szándékból, a korong kapuvasról történő kipattanását követően, ami megkérdőjelezi a szabály alkalmazhatóságát.

A versenyiroda álláspontja az volt a döntése meghozatalakor, hogy ennek a szabálypontnak az alkalmazhatósága kizárólag a korong kapuba jutását megelőző utolsó korongérintésre értelmezhető, azt megelőző korongérintések a videós gólbíró-rendszer igénybevételével nem vizsgálhatók.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Erste Liga: kilenc nevezés érkezett a következő idényre

Jégkorong
2026.04.29. 12:20

Erste Liga: Vincze Péter öt idény után távozik a címvédő Gyergyói HK-tól

Jégkorong
2026.04.23. 19:17

Jégkorong: Szilassy Zoltán ismét bizonyított a Gyergyóval

Jégkorong
2026.04.22. 11:02

„Hollywoodi volt a koreográfia” – a Gyergyói HK vezetőedzője az Erste Liga-győzelem után

Jégkorong
2026.04.17. 09:44

Drámai meccsen nyert, és megvédte címét a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.04.16. 19:46

Kiütéssel egy lépésre a címvédéstől a Gyergyó

Jégkorong
2026.04.14. 20:30

Hosszabbításban nyert, ismét előnyben a Gyergyó az Erste Liga döntőjében

Jégkorong
2026.04.13. 20:25

Erste Liga: Anatoli Bogdanov lett az Újpest vezetőedzője

Jégkorong
2026.04.13. 18:01
Ezek is érdekelhetik