Erste Liga: 0–3-ról fordított a DEAC a Ferencváros ellen

SZ. A.SZ. A.
2020.09.25. 21:42
null
Hári Norbert ütötte a győztes gólt (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló, 2019)
A Debreceni EAC hazai pályán 0–3-ról fordítva, hosszabbítás után 4–3-ra legyőzte a címvédő FTC-Telekomot a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

 

Három hét, három mérkőzés – nem jégkorongos tempó, de hát ilyen időket élünk, annak is örülni kell, hogy az Erste Liga úgy-ahogy elindult.

A címvédő FTC-Telekomot például nem kerülte el a koronavírus-járvány, így a március 9-én felbeszakított előző idény óta egyetlen felkészülési meccset játszott, azt is augusztus 21-én, azaz több mint egyhavi viszonylagos semmitevés után látott neki a bajnokságnak, méghozzá talán a legrosszabb helyen.

Debrecenben ugyanis egész normálisan telt az előszezon, hivatalosan egyetlen fertőzöttről lehet tudni, edzőmeccsről viszont sokról, ráadásul a DEAC előző vasárnap bajnokit is játszott. Mindezek után nem akkora meglepetés, hogy legyűrte a bajnokot, a miként viszont annál inkább!

Tudniillik a Fradi fél órán belül háromgólos vezetésre tett szert: statisztikailag Tóth Adrián duplázott, bár a másodikat valójában Clint Filbrandt ütötte a saját kapujába, csak öngól nem létezik e sportágban. Ennél fontosabb azonban, hogy az egyetemisták szimpla fórból szépítettek, majd kettősből is betaláltak – 0.2 másodperccel a második szünet előtt!

Ezután a harmadik etapban nyilván jött az egyenlítés, a hosszabbításban meg a fordítás – a dramaturgiai tökéletesség kedvéért a Tóth Adrián kiállításából származó emberelőnyben.

ERSTE LIGA, ALAPSZAKASZ
DEAC–FTC-TELEKOM 4–3 (0–2, 2–1, 1–0, 1–0) – h. u.
Debrecen, 250
néző. V: Kormos, Juhász, Mokrai, Herczeg
DEBRECEN: Hetényi Z.
Filbrandt (1), Blake Orbán – Kiss R. (1), Sándor F. – KLOZ (2), Vokla
HÁRI N. 1 (1), Pesztunov, Kulesov 1 – Kiss P. (1), Berta, Szűcs I. – Dalecky, Novotny 1, Izacky 1 – Kozma, Mazzag
Edző: David Musial
FERENCVÁROS: Arany
Kärmeniemi, Sarcia (1) – Hegyi Á., Tóth Gergely – Bán, Boros – Imre P.
Nagy G. (1), Pavuk, Tóth A. – Kulmala, Hodgman (1), TÓTH A. 2 – Sági Martin, Hajós (1), Tóth Richárd – Németh A., Roczanov, Galántai – Tóth Gergő 1
Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövés: 38–27
Kiállítások: 22, ill. 16 perc
MESTERMÉRLEG
David Musial:
– Míg az első harmadban mi kihagytuk a nagy lehetőségeinket, a Ferencváros „talált” két gólt. A szünetben hitet kellett adni a fiúknak, hogy még semmi sincs veszve, de mire kezdtünk játékba lendülni, újabb találatot kaptunk, ami nagy pofonnal ért fel. Novotny góljával szerencsére megtört a jég, és a harmad végén szerzett gyönyörű emberelőnyös találatunknál már éreztem, hogy fizikai és lélektani fölényben játszunk. A végén már egyértelműen nekünk állt a zászló, és sikerült is megnyernünk a meccset. Nagy fegyvertény legyőzni a bajnokot!
Fodor Szabolcs: – Ha valaki azt mondja nekem egy héttel ezelőtt, hogy most egy pontot szerzünk Debrecenben, akkor azonnal elfogadom. Mégis kicsit keserű a szánk íze, mert háromgólos előnyről veszíteni nem jó érzés, ezzel együtt el kell fogadnunk, nem volt több bennünk. Mentálisan fáradtunk el előbb, hiszen olyan gyermeteg hibákat követtünk el hátul, ami normális körülmények között nem jellemző ránk, aztán elfáradtak a lábak is, egyre csak lassultunk. Ilyen felkészülés után ez volt a maximum, amit ebből a meccsből kihozhattunk.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: ponterős csatárt igazolt a DVTK és a DEAC

Jégkorong
2026.07.22. 16:13

Újpesten továbbra is építenek a saját nevelésű fiatalokra

Jégkorong
2026.07.22. 11:08

Korábbi szegedi irányítót csábított haza Franciaországból a DEAC

Kézilabda
2026.07.18. 11:38

Szeptember 18-án rajtol a jégkorong Erste Liga alapszakasza

Jégkorong
2026.07.14. 17:27

Férfi vízilabda: Dubrovnikba igazolt a Fradi magyar válogatottja

Vízilabda
2026.07.14. 16:36

Békéscsabán nagy a bizonytalanság – Balog Zsolttal szóban megegyeztek, de Kuznyecovval is tárgyalnak

Labdarúgó NB II
2026.07.13. 10:01

Erste Liga: Érkezők és távozók Újpesten

Jégkorong
2026.07.09. 11:35

Erste Liga: újra Staffan Lundh lett a Csíkszereda vezetőedzője – hivatalos

Jégkorong
2026.07.07. 12:43