Jégkorong: U20-as világbajnok finnt szerződtetett a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.04. 13:38
A bajnoki címvédő DVTK Jegesmedvék bejelentette, hogy szerződtette a 23 éves finn Rasmus Kulmalát, aki legutóbb a lengyel élvonalbeli Orlik Opoléban játszott.

A fiatal támadó a finn utánpótlás bajnokságok után 17 évesen mutatkozott be a finn első osztályban. 15 éves korától minden korosztályos válogatottnak tagja volt, és a legmagasabb szintű utánpótlás világbajnokságokon is rendre szerephez jutott – írja a DVTK honlapja.

Legnagyobb sikerét 2014-ben érte el, amikor az U20-as válogatottal megnyerte a világbajnokságot.

23 éves kora ellenére Finnországban 122 alkalommal játszott az első osztályban, továbbá több mint hetvenszer a másodosztályban.

Az előző szezonban szerepelt először légiósként, előbb Fehéroroszországban, majd Lengyelországban.

„A tavalyi A-csoportos világbajnokságon figyeltem fel a magyar hokira, az emlékezetes finn–magyar meccsen. Így amikor ez a lehetőség megnyílt előttem, nem volt teljesen ismeretlen számomra a magyar hoki. A DVTK-ról csupa jót hallottam korábbi csapattársaktól, így biztos vagyok benne, hogy remek helyre kerülök" – idézi a játékost a dvtk.eu.

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: Galanisz Nikandrosz 11 idény után távozik a DVTK-től – hivatalos

Jégkorong
2026.05.11. 16:37

Láda Balázs marad a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője

Jégkorong
2026.04.17. 14:39

Erste Liga: visszavonul a DVTK csapatkapitánya

Jégkorong
2026.04.04. 18:46

Erste Liga: a DVTK kiejtésével döntős a Gyergyó, tartalékosan is lépéselőnybe került a BJA Brassóban

Jégkorong
2026.04.01. 19:46

A BJA HC hosszabbítás után került előnybe, a Gyergyó idegenben győzött az Erste Liga elődöntőjében

Jégkorong
2026.03.29. 20:30

Erste Liga: a DVTK-nak óriási motiváció az elődöntő

Jégkorong
2026.03.29. 12:01

Erste Liga: egymeccses eltiltást kapott a DVTK kanadai légiósa

Jégkorong
2026.03.28. 12:00

Mindkét erdélyi csapat kiegyenlített az Erste Liga elődöntőjében

Jégkorong
2026.03.26. 20:35
Ezek is érdekelhetik