Mol Liga: óvtak, újrajátsszák a negyeddöntő egyik meccsét

MTI MTIMTI MTI
2017.02.17. 19:36
A vendégek óvása miatt újrajátsszák a Debrecen–Corona Brasov párharc első mérkőzését a jégkorong Mol Liga negyeddöntőjében.

A keddi összecsapás – amely a Debrecen 6–3-as sikerével zárult – 55 perces késéssel kezdődött, miután a szlovák játékvezetők nem érkeztek meg.amely a Debrecen 6–3-as sikerével zárult – 55 perces késéssel kezdődött, miután a szlovák játékvezetők nem érkeztek meg.

A sorozat versenyszabályzata lehetővé teszi, hogy a csapatok külföldi bírókat kérjenek, s ezzel a lehetőséggel a párharc egészére nézve élt is a két együttes. Az összecsapást végül magyar játékvezetők irányításával játszották le.

„A versenybírósági bizottság véleménye szerint a mérkőzést nem kellett volna lejátszani, de ha már megtörtént, akkor is csak barátságos mérkőzésként lehet számításba venni, nem pedig a MOL Liga rájátszásának részeként” – áll a magyar szövetség (MJSZ) péntek esti tájékoztatásában. A döntés ellen két munkanapon belül fellebbezés nyújtható be.

A mérkőzést jövő kedden, Debrecenben játsszák le újra.

A párharc második találkozóját szerdán a romániai együttes nyerte meg 5–2-re, szintén Debrecenben.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
Tegnap, 21:38

Az újonc Háromszéki Ágyúsok és a DVTK is győzelemmel rajtolt az Erste Ligában, kikapott a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.09.18. 20:38

Jégkorong Kontinentális Kupa: október 18-án találkozik a BJA és a Brassó Észtországban

Jégkorong
2026.09.01. 14:14

Erste Liga: három játékosával hosszabbított a Corona Brasov

Jégkorong
2026.08.31. 16:53

Pergel Andrej román Szuperkupa-győztes lett a Dinamóval – kézilabdakörkép

Kézilabda
2026.08.22. 21:18

Erste Liga: a címvédőtől igazolt a Brassó

Jégkorong
2026.08.01. 16:15

Mihály Ákos új fejezetet nyit a karrierjében

Jégkorong
2026.07.18. 07:43

Erste Liga: Gajdó Tamás a nyolcadik brassói szezonjára készül

Jégkorong
2026.07.01. 19:26