Mol Liga: elhalasztott tagfelvétel, az elnökség lemondott

MTI MTIMTI MTI
2015.05.28. 17:34
A MAC Budapest és a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának felvételét elhalasztották a Mol Ligába, amelynek elnöksége csütörtökön azonnali hatállyal lemondott tisztségéről.

A magyar szövetség (MJSZ) elnöksége szerdán úgy döntött, hogy a két jelentkezőt fel kell venni a bajnokságba, ugyanakkor a Mol Liga vezetőségének csütörtöki ülésén a vezetők úgy foglaltak állást – a liga nyolc csapatának képviselőivel együtt –, hogy nekik van joguk dönteni a tagfelvételről.

„A tagok kérik az MJSZ elnökségét, hogy értelmezze a döntés jogszerűségét az MJSZ és a Mol Liga alapszabályainak figyelembevételével. A Mol Liga a jogi állásfoglalás elkészültéig a tagfelvételi folyamatot felfüggeszti” – olvasható a Mol Liga vezetőségének közleményében, amelyben egyúttal kiderült, hogy „a kialakult helyzetre való tekintettel a Mol Liga elnöksége azonnali hatállyal lemondott tisztségéről és a tisztújításig ügyvezetőként látja el feladatát”.

Az MTI értesülése szerint a szövetség vezetői a jövő hét második felében szeretnének leülni az érintettekkel megvitatni a helyzetet.

A Mol Liga 2014–2015-ös idényében az aranyérmes Miskolci Jegesmedvék, valamint a Nové Zámky (Érsekújvár), az Újpest, a Ferencváros, a Dunaújváros, a Debrecen, a Brassó és a Csíkszereda vett részt. Hozzájuk csatlakozna a MAC Budapest és a fehérváriaknak azon csapata, amely nem érintett az osztrák bajnokságban (EBEL). Mindkét újonc együttesben nagyrészt a junior (U20) korosztályból kiöregedő játékosok szerepelnének.

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: tartotta a lépést a Klagenfurttal, de kikapott a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.15. 20:53

Nehéz helyzetben kezdődik újra a Fehérvár negyeddöntős párharca

Egyéb egyéni
2026.03.15. 09:18

Vasárnaptól rendezik a Fehérvár AV19 Klagenfurt elleni negyeddöntőjét

Jégkorong
2026.03.12. 14:32

Osztrák hokiliga: a héten nem lép jégre a Fehérvár a Klagenfurt ellen

Jégkorong
2026.03.11. 13:21

Felébresztik az altatásból az újraélesztett jégkorongozót

Jégkorong
2026.03.11. 11:04

Lendületből érkezve törne borsot a Klagenfurt orra alá a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.10. 10:16

Osztrák hokiliga: bravúros bécsi győzelemmel bejutott a rájátszásba a Fehérvár

Jégkorong
2026.03.08. 19:43

Erdély Csanád: Feljöttünk a víz fölé, és vettünk egy nagy levegőt

Jégkorong
2026.03.07. 09:35
Ezek is érdekelhetik