Női jégkorong: három magyar igazolt Oroszországba

2013.08.15. 18:02
Három magyar női jégkorongozó, Gasparics Fanni, Huszák Alexandra és Kiss-Simon Franciska egy plusz kétéves szerződést kötött az orosz női profiligában szereplő Traktor Cseljabinszk csapatával.

Mindhárman ezt megelőzően a Vasasban szerepeltek, és amint a tavalyi, innsbrucki I. téli ifjúsági olimpián az egyéni ügyességi számban ezüstérmes Gasparics az MTI-nek csütörtökön elmondta, jelenleg Csehországban edzőtáboroznak péntekig, és jövő kedden utaznak Oroszországba.

„Ez életünk első profi munkaszerződése. A szezon szeptember 17-én kezdődik, az alapszakaszban mind a 11 csapat 50 mérkőzést játszik. Fontos, hogy a válogatott tétmérkőzésekre elengednek minket" – tette hozzá.

A csatár Gasparics és Huszák, valamint a hátvéd Kiss-Simon egyaránt tagja volt a világ legjobb nyolc csapatát felvonultató U18-as világbajnokságra feljutott, majd ott bennmaradt magyar válogatottnak.

Legfrissebb hírek

Összejött az álomdöntő a női hokitornán, Kanada egy góllal verte Svájcot

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 23:44

Az Egyesült Államok az első döntős az olimpia női hokitornáján

Téli olimpia 2026
2026.02.16. 19:07

Alaposan kitömték az amerikaiak Kanadát a női hokitorna csúcsrangadóján

Téli olimpia 2026
2026.02.10. 22:41

Kanada legyőzte a cseheket, de elvesztette kapitányát

Téli olimpia 2026
2026.02.09. 23:34

Simán győztek, és negyeddöntősök a svédek az olimpia női hokitornáján

Téli olimpia 2026
2026.02.08. 19:55

Döntős a magyar női jégkorong-válogatott Klagenfurtban

Jégkorong
2026.02.07. 19:43

Japán ellen nyertek először a németek a női olimpiai jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.07. 14:46

A svájciak bírták jobban idegekkel, szétlövéssel győztek a csehek ellen

Téli olimpia 2026
2026.02.06. 17:35
Ezek is érdekelhetik