Jégkorong ob I, döntő: osztrák bíró lesz a keddi meccsen

2009.03.16. 22:25
A magyar szövetség (MJSZ) közbenjárására az osztrák Robert Falkner vezeti az Alba Volán–Újpest jégkorong bajnoki döntő harmadik, keddi mérkőzését. A fővárosi klub hétfőn délelőtt hivatalosan kezdeményezte az MJSZ-nél, hogy külföldi játékvezető működjön közre a finálé további találkozóin, mert elégedetlen a magyar bírók eddigi teljesítményével. Az MJSZ néhány órán belül teljesítette a kérést.
Az Újpest az első találkozón 5–1-re, a másodikon 6–3-ra kapott ki a címvédő Alba Volántól. A párharc az egyik gárda negyedik sikeréig tart. A keddi találkozót Székesfehérváron rendezik. Pék György, a lila-fehérek edzője a klub honlapjának úgy nyilatkozott, hogy a vasárnapi mérkőzésen volt egy gátló tényező. Ezzel Kincses Gergely játékvezetőre célzott. „Sajnos nem tudok elmenni szó nélkül a játékvezetés mellett, amely botrányos volt. Egyébként sem vagyunk túl sokan, de a legjobb embereimet ráadásul a semmiért folyamatosan kiállították. Ezt nehéz elviselni. A döntősorozat elején nem emeltük fel szavunkat a magyar játékvezetés ellen, mert bíztunk a korrekt közreműködésben, de sajnos kár volt. Megpróbáljuk túltenni magunkat a helyzeten, hiszen még nem ért véget a döntő” – fogalmazott Pék György.
Legfrissebb hírek

Erste Liga: kilenc nevezés érkezett a következő idényre

Jégkorong
2026.04.29. 12:20

Erste Liga: Vincze Péter öt idény után távozik a címvédő Gyergyói HK-tól

Jégkorong
2026.04.23. 19:17

Jégkorong: Szilassy Zoltán ismét bizonyított a Gyergyóval

Jégkorong
2026.04.22. 11:02

„Hollywoodi volt a koreográfia” – a Gyergyói HK vezetőedzője az Erste Liga-győzelem után

Jégkorong
2026.04.17. 09:44

Drámai meccsen nyert, és megvédte címét a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.04.16. 19:46

Kiütéssel egy lépésre a címvédéstől a Gyergyó

Jégkorong
2026.04.14. 20:30

Hosszabbításban nyert, ismét előnyben a Gyergyó az Erste Liga döntőjében

Jégkorong
2026.04.13. 20:25

Erste Liga: Anatoli Bogdanov lett az Újpest vezetőedzője

Jégkorong
2026.04.13. 18:01
Ezek is érdekelhetik