K. Zs.
2023.05.27 23:01 Frissítve: 2023.05.29 11:36

Ligue 1: Mbappé passzolt, Messi belőtte, bajnok a PSG!

A Paris Saint-Germain nem tudta legyőzni idegenben a Strasbourg legénységét, de az 1–1-es döntetlen is elég volt ahhoz, hogy megszerezze története 11. bajnoki címét, amellyel immár egyedül vezeti a francia ranglistát a jelenleg második ligás Saint-Étienne (10) előtt. A fölényesen nyerő Lensé lett a BL-csoportkört érő második hely, és eldőlt az is, hogy a Marseille lesz a bronzérmes. A negyedik kieső kiléte még nem ismert – az eddig is lépéselőnyben lévő Auxerre egy pontot szerzett, a Nantes kikapott, a jövő heti utolsó fordulóban dől el, melyikük megy a második vonalba, melyikük folytatja az elsőben.

Lionel Messi gólja csak egy pontot, de bajnoki címet ért a PSG-nek (Fotó: AFP)

 

AMI A BAJNOKI CÍMET ILLETI

A Paris Saint-Germainnek a döntetlen is elég lett volna a bajnoki címhez, de egy ideig úgy tűnt, hogy a párizsiak három ponttal gazdagodnak: a Strasbourg elleni mérkőzés 59. percében Kylian Mbappé volt az előkészítő, a remek ütemben érkező Lionel Messi pedig közelről a hálóba lőtt (VIDEÓ ITT!).

Húsz perccel később aztán jött a Racing élvonalbeli tagságát tuti biztossá tevő egyenlítő gól: Gianluigi Donnarumma nagy bravúrral védte Morgan Sanson lövését, de a kipattanóra Kevin Gameiro érkezett a legjobbkor (VIDEÓ ITT!).

A párizsiak utolsó riválisa, a Lens megtette, amit megtehetett, már az első félidőben döntésre vitte a dolgot az Ajaccio ellen. A simán nyerő sárga-pirosaké lett a BL-csoportkört érő második hely, a váratlan hazai vereséget szenvedő Marseille pedig bronzérmesként selejtezőn keresztül juthat be a Bajnokok Ligájába.

AMI AZ EURÓPA-LIGÁT ILLETI

Ebben a zónában a Lille volt a játéknap legnagyobb nyertese, hiszen Jonathan David (ki más...) duplájával nagy nehezen legyőzte a kiesés elkerüléséért harcoló Nantes-ot, amivel felkapaszkodott a negyedik helyre. Örülhet a Rennes is, közvetlen riválist győzött le, a Monacót, amely az idény végére rossz passzba került, és most kicsúszott az európai zónából. Valamennyi reménye azért maradt az ötödik hely elcsípésére, akárcsak a Lyonnak, amelyben Alexandre Lacazette megint tett egy lépést a gólkirályi cím felé. Neki 27, Mbappénak 28 gólja van – az utolsó forduló dönt majd közöttük.

AMI A KIESÉS ELLENI HARCOT ILLETI

A Nantes hiába vezetett Quentin Merlin góljával Lille-ben, két tizenegyest is összehozott, és mint fentebb jeleztük, Jonathan David kegyetlen ítélet-végrehajtó volt. Pontosabban a 88. percbeli kísérletét elsőre kihagyta, csakhogy Albant Lafont hiába védett, idő előtt ellépett a vonalról, a játékvezető újrarúgatta a tizenegyest – és abból már gól lett... Az Auxerre vezető góljára is érkezett válasz Toulouse-ban, de csak egy, a vendégcsapat egy pontot megőrzött magának, így kétlépésnyi előnnyel várja az utolsó fordulót.

FRANCIA LIGUE 1
37. FORDULÓ

Strasbourg–PSG 1–1 (Gameiro 79., ill. Messi 59.)
Lens–Ajaccio 3–0 (Machado 16., Thomasson 22., Openda 35. – 11-esből)
Olympique Marseille–Brest 1–2 (Mbemba 75., ill. Magnetti 57., H. Camara 81.)
Lyon–Reims 3–0 (Agbadou 2. – öngól, Lacazette 9., Caqueret 82.)
Rennes–Monaco 2–0 (Majer 52., Gouiri 73.)
Lille–Nantes 2–1 (J. David 51., 88. – mindkettőt 11-esből, ill. Merlin 18.)
Toulouse–Auxerre 1–1 (Abuhlal 44., ill. Raveloson 24.)
Montpellier–Nice 2–3 (Savanier 7., 17. – a másodikat 11-esből, ill. Barkley 53., Laborde 67., 79.)
Angers–Troyes 2–1 (Abdelli 38., Raolisoa 90., ill. Chavalerin 13.)
Clermont–Lorient 2–0 (Kaui 44., Caufriez 74.)

AZ ÁLLÁS 
  1. Paris SG 37 27 4 6 87–37 +50  85
  2. Lens 37 24 9 4 64–28 +36  81
  3. Marseille 37 22 7 8 67–39 +28  73
  4. Lille 37 19 9 9 64–43 +21  66
  5. Rennes 37 20 5 12 67–38 +29  65
  6. Monaco 37 19 8 10 69–56 +13  65
  7. Lyon 37 18 8 11 64–44 +20  62
  8. Clermont 37 16 8 13 42–47 –5  56
  9. Nice 37 14 13 10 45–36 +9  55
10. Lorient 37 14 10 13 50–51 –1  52
11. Reims 37 12 15 10 44–42 +2  51
12. Montpellier 37 14 5 18 62–61 +1  47
13. Toulouse 37 12 9 16 49–56 –7  45
14. Brest 37 11 11 15 43–52 –9  44
15. Strasbourg 37 9 13 15 50–57 –7  40
16. Auxerre 37 8 11 18 34–60 –26  35
17. Nantes 37 6 15 16 36–55 –19  33
18. Troyes 37 4 11 22 44–80 –36  23
19. Ajaccio 37 6 5 26 22–74 –52  23
20. Angers 37 4 6 27 33–80 –47  18

AZ UTOLSÓ FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Június 3., szombat

Ajaccio –Olympique Marseille
Troyes–Lille
Auxerre–Lens
Monaco–Toulouse
Lorient–Strasbourg
Nantes–Angers
Nice–Olympique Lyon
Paris Saint-Germain–Clermont
Brest–Rennes
Reims–Montpellier

2023.08.08 14:16:42

Francia labdarúgás nemzetisport.hu

Tizennyolc csapat, három+egy BL-résztvevő, két kieső, egy osztályozós csapat.

2023.05.20 14:15:20

Francia labdarúgás nemzetisport.hu

A távozó sportvezető eladósodott egyesületből a világ egyik legértékesebb klubjává emelte az OL-t.

2023.05.05 19:58:50

Francia labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Nasszer al-Kelaifi, a PSG nagyfőnöke, akin keresztül a katari állam pénzelte a klubot – így állta például Messi fizetését is –, elérkezettnek látta az időt, hogy harcba induljon az egókkal szemben. Lehetett volna korábban is, de akkor akár Messivel, akár más szupersztárral szemben több lett volna a veszítenivalója, mint most az öt mérkőzés.

2023.03.23 00:04:42

Francia labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A sokéves átlag azt mutatja, hogy nemcsak a pályán nyújtott teljesítménye szokott csapatkapitányságra érdemesíteni egy futballistát, hanem az életkortól nem feltétlenül függetleníthető emberi érettség, a befolyásoló, közösségformáló erő is. Akire ezért-azért felnéz a többség, és akinek »közlekedik annyi vér a rendszerében«, hogy indokolt (vagy annak vélt) esetben egy szupersztárra is rászóljon.

2023.03.11 14:47:44

Francia labdarúgás nemzetisport.hu

A 30 éves Will Still útja a Football Managertől a francia élvonal kispadjáig – edzői papírok nélkül.