Franciaország: megúszhatja a kizárást a hatszoros bajnok

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.07.25. 15:04
null
A klub megmentéséért minap demonstrálók között korábbi játékosok, Paul Baysse és Rio Mavuba mellett ott volt (középen) Pierre Hurmic bordeaux-i polgármester is (Fotó: AFP))
A Francia Olimpiai Bizottság kedvezően reagált a Girondins Bordeaux beadványára, és bár a döntés nem az ő kezében van, a helyi sajtó szerint sokat javultak az adósságban úszó klub esélyei arra, hogy ne zárják ki a másodosztályból.

 

Mint ismert, a hatszoros francia bajnokcsapat tavasszal – harminc év után – kiesett az élvonalból, és olyan rossz a pénzügyi helyzete, hogy a francia klubok pénzügyi felügyeletét ellátó DNCG kizárta a másodosztályból is, és a döntést a Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) fellebbviteli testülete helyben hagyta.

A harmadik vonalba száműzött klub minden követ megmozgat, hogy mégse csússzon le két osztályt: a hitelezőkkel sikerült megegyeznie a tartozása felének elengedéséről, a másik felét pedig átcsoportosították, és letétbe helyeztek 14 millió eurót – tudósít a francia sportnapilap, a L'Équipe.

Sőt mi több, Sékou Mara eladása már a végső fázisban van (a fiatal játékos átment az orvosin az angol Southamptonnál), és az ügyletből bónuszok nélkül minden bizonnyal befolyik 11 millió euró.

A csőd közelében lévő Girondins pénzügyi megmentési tervét az illetékes területi kereskedelmi bíróság elfogadta, hétfőn a Francia Olimpiai Bizottság (CNOSF) is pozitívan foglalt állást az ügyben, ami jó ajánlólevél a döntésre hivatott Francia Labdarúgó-szövetség felé.

Az FFF várhatóan szerdán dönt a klub sorsáról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik