Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

H. Á.H. Á.
2026.02.01. 22:44
null
Nuno Mendes (25) gólja három pontot ért (Fotó: AFP)
A francia élvonal 20. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén a 4. helyen álló Lyon 1–0-ra legyőzte az egy hellyel mögötte álló Lille-t, a záró meccsen pedig a PSG nagy küzdelemben, a végén bő negyedórát emberhátrányban játszva győzött végül a Strasbourg vendégeként.

A mérkőzés egyetlen gólját a 20 éves dán Noah Nartey szerezte, akit két héttel ezelőtt igazolt át a Lyon a dán Bröndbytől. A 10-szeres válogatott középpályás első mérkőzését játszotta a francia csapatnál, s a 37. percben egy balról, az alapvonaltól visszalőtt labdát lőtt laposan a tizenegyespontról a kapuba. Ezzel a Lyon sorozatban a tizedik mérkőzését nyerte meg, s őrzi idei veretlenségét – legutóbb tavaly december 7-én a Lorient győzte le Paulo Fonseca csapatát.

Nartey góllal mutatkozott be a Lyonban (Fotó: AFP)

A kora esti mérkőzésen a Toulouse és az Auxerre összecsapásán nem született gól, az Angers 1–0-re nyert Louis Mouton első félidőben esett góljával a sereghajtó Metz ellen. A Nice–Brest mérkőzésen az első félidőben a vendégek szereztek két gólt nyolc perc eltéréssel, a másodikban a hazaiak tették meg ugyanezt, így a mérkőzés 2–2-vel zárult. 

Este aztán jött a Bajnokok Ligája címvédő PSG – pontosabban szólva ment, mégpedig a legutóbbi négy bajnokiján veretlen Strasbourg otthonába. A házigazda remekül kezdett, igaz, a 20. percben Joaquín Panichelli tizenegyest rontott – ráadásul alig két perc múlva a fővárosiak megszerezték a vezetést Senny Mayulu góljával. Nem esett össze viszont ettől a nemzetközi kupaindulásért hajtó Strasbourg, sőt, Guela Doué góljával öt percen belül egyenlített is – a párizsiak kispadján ülő testvére, Desiré nem volt felhőtlenül boldog a bátyja találatától. A végén viszont mégis ő örülhetett: a második félidőben ugyanis az utolsó negyedórára fordulva ugyan a játékvezető némi videózás után jogosan kiállította Asraf Hakimit, de a a Strasbourg nem tudott élni az emberelőnnyel. Sőt, a 81. percben egy jobbról bekanyarított labdára öles léptekkel érkezett Nuno Mendes és bebólintotta a három pontot érő találatot. Ezzel a Strasbourg veretlen szériája véget ért, míg a PSG-é folytatódott, s immár zsinórban hatodik bajnokiján nem talált legyőzőre.  

FRANCIA LIGUE 1
20. FORDULÓ
Lyon–Lille 1–0 (Nartey 37.)
Angers–Metz 1–0 (Mouton 25.)
Nice–Brest 2–2 (Abdi 63., Wahi 71., ill. Del Castillo 15., K. Doumbia 23.) 
Toulouse–Auxerre 0–0
Strasbourg–Paris SG 1–2 (G. Doué 27., ill. Mayulu 22., Nuno Mendes 81.)

   
  1. Paris SG

20

15

3

2

43–16

+27

48

  2. Lens

20

15

1

4

34–16

+18

46

  3. Marseille

20

12

3

5

43–21

+22

39

  4. Lyon

20

12

3

5

32–20

+12

39

  5. Lille

20

10

2

8

34–30

+4

32

  6. Rennes

20

8

7

5

30–31

–1

31

  7. Strasbourg

20

9

3

8

33–25

+8

30

  8. Toulouse

20

8

6

6

31–23

+8

30

  9. Lorient

20

7

7

6

27–31

–4

28

10. Monaco

20

8

3

9

32–33

–1

27

11. Angers

20

7

5

8

21–25

–4

26

12. Brest

20

6

5

9

26–33

–7

23

13. Nice

20

6

4

10

27–37

–10

22

14. Paris FC

20

5

6

9

25–31

–6

21

15. Le Havre

20

4

8

8

16–25

–9

20

16. Nantes

20

3

5

12

19–36

–17

14

17. Auxerre

20

3

4

13

14–29

–15

13

18. Metz

20

3

3

14

21–46

–25

12

AZ ÁLLÁS

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Chelsea-nek gólt lőtt, de a BL negyeddöntőit várhatóan kihagyja a PSG támadója

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:22

A visszavágót is háromgólos különbséggel nyerte meg a PSG, simán kiejtette a Chelsea-t a BL-ből

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:48

Ligue 1: Negóék pontot szereztek a Lyon ellen

Francia labdarúgás
2026.03.15. 19:17

Ligue 1: pont nélkül maradt a Lens az újonc otthonában, nem tudta megelőzni a PSG-t

Francia labdarúgás
2026.03.14. 22:58

Ligue 1: Guiri megint lecsapott, sorozatban harmadszor nyert a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.13. 22:49

Dán bravúr a ködös Albionban – a Midtjylland idegenben szerzett előnyt a Forest ellen

Európa-liga
2026.03.12. 23:11

Idegenben szerzett előnyt az Aston Villa és a Porto az Európa-ligában

Európa-liga
2026.03.12. 20:59

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18
Ezek is érdekelhetik