Bondár viszonylag simán, Gálfi heroikus küzdelemben veszített Miamiban

Nem kezdett jól a nála hatvanhét hellyel hátrébb rangsorolt Elvina Kalieva ellen Gálfi Dalma a Miami Open 1. fordulójában, az amerikai játékos az első játszmában 2:1-es vezetésénél elvette a magyar teniszező adogatását. A hetedik játékban aztán három lehetőség is adódott Gálfi előtt, hogy helyreállítsa az egyensúlyt, ám egyik bréklabdáját sem sikerült értékesítenie, s mivel Kalieva utolsó szervajátékát gond nélkül hozta, 6:3-mal övé lett a szett.
A második játszmában Kalieva másodszor is brékelte a magyar versenyzőt, aki így ismét kapaszkodhatott. Az amerikai adogatása egyre jobban összeállt, s míg Gálfinak gyakorlatilag mindent pontért vért kellett izzadnia, ellenfele egy-két apróbb megingástól eltekintve megerőltetés nélkül nyerte szervagémjeit. Gálfi azonban a legjobbkor koncentrált a legjobban: a nyolcadik játékban eltüntette az amerikai brékelőnyét, majd semmire hozta a saját adogatójátékát. Úgy tűnt, a csoda nem tartott sokáig, 5:5-nél jött az újabb rövidzárlat, amelynek eredményeképpen Kalieva a meccsért szerválhatott, de Gálfi megint összekapta magát, s negyedik bréklabdáját kihasználva kiharcolta a rövidítést, amelyet 7–5-re megnyerve eltüntette szetthátrányát.
A döntő szett első játékában kis híján sikerült tőkét kovácsolnia lélektani előnyéből a magyar játékosnak, ám hiába adódott előtte három lehetőség, hogy brékelőnybe kerüljön, nem tudott élni egyikkel sem. Nem úgy Kalieva következő adogatójátékánál, amelynél a harmadik sanszra már sikerrel csapott le – honfitársnőnknek már „csak” ki kellett szerválnia a mérkőzést. Gálfi javulásában komoly szerepet játszott, hogy a második adogatásaiból sokkal több pontot nyert meg, mint azelőtt, ráadásul a ritörnjei is egyre jobban ültek. Az amerikai teniszező is tartogatott még egy csavart, a nyolcadik játékot semmire nyerve eltüntette a magyar játékos brékelőnyét, aki így az „életéért” szervált, s egy meccslabdát is hárítania kellett. Az újabb hőstett aztán annyira pozitív hatással volt honfitársnőnkre, hogy elnyerte Kalieva szervagémjét (6:5 Gálfinak), a sajátját azonban elvesztette – ismét tie-break következett, amelyet ezúttal Kalieva nyert meg 7–5-re, s továbblépett a legjobb 64 közé.
Előbb brékelőnybe, majd brékhátrányba került a meglehetősen rapszodikusan kezdődő első miami mérkőzésén Bondár Anna a selejtezőből érkező Anasztaszja Zaharova ellen. A tegnapról eső miatt mára halasztott találkozó első játszmájában tizenkettőből mindössze öt játékot nyert az adogató, szerencsénkre ebből a furcsa adok-kapokból a magyar teniszező jött ki jobban, aki 5:5-nél negyedszer is brékelt, s hozva saját szervagémjét 7:5-re nyerte a szettet.
A „brékparádé” a második játszmában is folytatódott, sajnálatunkra az orosz játékos kapta össze magát hamarabb, 3:3-nál előbb semmire nyerte a saját szervagémjét, majd elvette Bondárét, s a szettért adogathatott – 40:15-tel meg is lett neki. A harmadik felvonásban pedig már egyértelműen Zaharova irányított, háromszor is brékelt, s tükörsimán, 6:1-re nyerve a szettet 5:7, 6:3, 6:1-gyel lépett tovább.
TENISZ
MIAMI OPEN (9 415 725 dollár, kemény borítás)
NŐK, 1. FORDULÓ
Elvina Kalieva (amerikai)–Gálfi Dalma 6:3, 6:7 (5–7), 7:6 (7–5)
Anasztaszja Zaharova (orosz)–Bondár Anna 5:7, 6:3, 6:1

Tenisz: Novak Djokovics visszalépett a miami mesterversenytől

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Bondár Anna kikapott Muchovától az Indian Wells-i tenisztornán




