Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2026.03.19. 19:28
null
A 22 éves gerelyhajító, Kövér Fanni a hazai téli ob után a ciprusi Európa-kupa U23-as mezőnyében is a második helyen zárt.

A múlt hét végén az MTK Budapest 22 éves gerelyhajítója,

Kövér Fanni ezüstérmet nyert a ciprusi Nicosiában rendezett dobó Európa-kupa U23-as versenyében.

A Magyari Zoltán által edzett atléta 50,31 méteres dobásával lett a második az őt 37 centivel megelőző norvég Ellevine Kathleen Artesia Octavia Skare (50,68) mögött.

„Az évnek ezen időszakában még nem szoktam versenyezni, általában május-június környékén kezdem a szezont, ezért az Európa-kupa elég korai volt a számomra, de természetesen igyekeztem jól teljesíteni – mondta Fanni.  – A verseny igen kalandosan alakult, mert szélsőséges időjárási körülmények fogadtak minket. Az eső, a szél és a villámlások miatt jókora késéssel kezdtünk, majd a verseny közben jégeső zúdult a pályára. Amennyire lehetett, igyekeztem kizárni a körülményeket, és nagyon örültem, hogy ezüstérmet szereztem.

2023 óta ez az első dobogós helyezésem a nemzetközi mezőnyben

és Magyari Zoltánnal  – aki kicsivel több mint egy éve irányítja a felkészülésemet  – is az első jelentősebb sikerem.”

Fanni ezzel a második ezüstjét szerezte idén, március elején a Nyíregyházán rendezett felnőtt téli dobó országos bajnokságon is a dobogó második fokára állhatott fel, akkor 50,26 méterrel végzett.

Kövér Fanni a Cipruson szerzett ezüsttel Forrás: Kövér Fanni/Facebook

A sokra hivatott gerelyhajító tavaly több nemzetközi viadalon is megmérette magát, döntőbe jutott a norvégiai U23-as Európa-bajnokságon és a Németországban rendezett Egyetemi Világjátékokon is, előbbin a 9., utóbbin a 12. helyen végzett. 2025-ös legjobb eredményét a szolnoki U23-as országos bajnokságon érte el, melyen 55,30 méterrel lett második.

Fanni az 58,13 méteres egyéni csúcsát

a WA Continental Tour bronzkategóriás versenyén mutatta be 2023 júniusában Nyíregyházán még VEDAC színekben. Ebben az esztendőben a jeruzsálemi U20-as Európa-bajnokságon bronzérmet érdemelt ki.

„Az egyéni csúcsomat szeretném végre túlszárnyanlni. Úgy gondolom, hogy az utóbbi időben fejlődtem és a technikám is javult annyit, hogy ez az idén sikerüljön. Célom, hogy kijussak az első felnőtt-világversenyemre. Az Európa-bajnokságot augusztusban Birminghamben rendezik, és a részvételt a 60,80 méteres kvalifikációs szinttel vagy jó átlaggal lehet kiérdemelni.

Bizakodó vagyok, és ez az Európa-kupán szerzett ezüstérem is jó hatással van a motivációmra.

Kihívásokkal teli év vár rám, mert a négyórás civil munkám mellett az egyetemi tanulmányaimra is kiemelt figyelmet fordítok, hogy a nyáron sikeresen lediplomázzak.”

(Kiemelt képünkön: Kövér Fanni Forrás: European Throwing Cup)

 

 

Legfrissebb hírek

India rendezi a 2028-as fedett pályás vb-t

Atlétika
3 órája

Öttusa: a KSI új perspektívát nyit a csömöri ígéretek előtt

Utánpótlássport
5 órája

Lesz-e újabb Duplantis-világcsúcs? – öt izgalmas kérdés a fedett pályás vb előtt

Atlétika
10 órája

Jégkorong: Papp Adrián megvillant az Erste Liga rájátszásában

Utánpótlássport
12 órája

Kosárlabda: túl van az első erőfelmérőn az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:12

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
Tegnap, 9:10

Vívás: zsinórban ötödik éve ad egyéni kadét Eb-érmes kardozót a Vasas

Utánpótlássport
2026.03.17. 15:56

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00
Ezek is érdekelhetik